Tanulmányok a Kisalföld múltjából - Kisalföldi Szemle 3. (Győr, 2007)
Áldozó István: Kísérlet az önálló repülőgép-szerelvény gyártás megteremtésére
Áldozó István Kísérlet az önálló magyar repülőgép-szerelvény gyártás megteremtésére Az 1941. június 6-án megkötött német-magyar államközi megállapodás értelmében a közös repülőgépgyártó program keretében a Weisz Manfréd Művek (WM) a Messerschmitt (Me) 210-es többfeladatos gép sárkányát és a Me 210-es és 109-es gépekbe beépítendő Daimler Benz (DB) 605-ös motort, míg a Magyar Vagon- és Gépgyár RT (MVG) a Me 109-es vadászgép sárkányát gyártotta. A szerződés szerint a WM-nek és az MVG-nek havi 50 darab sárkányt, a WM-nek ezen felül még havi 150 darab DB 605-ös motort kellett elkészítenie. Az előállított termékeket a Me 210-es gépek esetében fele-fele arányban osztották meg a német és a magyar hadsereg között, a Me 109-es vadászgépek esetében pedig a berepült „vadászok” kétharmadát a Birodalmi Légügyi Minisztérium (RLM), egyharmadát pedig a Magyar Királyi Honvéd Légierő részére kellett szállítani.' A második világháború előtti időszakban a magyar hadsereg ugyan adott megrendelést a nehézipari cégeknek, azonban a haderő meglehetősen szűkös felvevőpiacnak bizonyult, a megrendelt kevés terméknek az előállítása viszont nagyon költséges volt. A világháború kitörését követően a magyar hadsereg igényei megnövekedtek, a német hadsereg részére végzett bérmunka pedig soha nem tapasztalt piacnövekedést eredményezett. A tervek teljesítése azonban komoly erőpróbát jelentett a magyar hadiipari komplexumnak, s költséges beruházásokra, s korábban nálunk nem ismert technikai eljárások elsajátítására is szükség volt. A német légügyi vezetés a második világháború kirobbanása után már többé-kevésbé készségesnek mutatkozott a magyar repülőgép- és a szerelvénygyártás megindításának megszervezésében, valamint az ehhez szükséges szerszámgépek szállításának lebonyolításában. Szigorúan meghagyták viszont, hogy a berendezéseket csak akkor szállítják, ha a gyártási kapacitásnak legalább 70%-át a német hadsereg rendelkezésére fordítják.2 Az előkészületek eleinte a tervek szerint haladtak, hamarosan azonban szembesülni kellett a német szerszámgép- és különösen az alkatrész- szállítások kiesésével. Ezek a kiesések lehetetlenné tették a tervek teljesülését. Ezért a HM szakemberei már 1942 elején felvetették, hogy a német szállításoktól való függés mérséklése céljából célszerűbb lenne mennél több szerelvény Magyarországon való gyártásának meghonosítása. Ez Magyarországnak mindenképpen érdekében állott, hiszen így a magyar hadsereg ellátása nem függött a németek kényétől-kedvétől, de Németország is érdekelt volt benne, hiszen így a magyarok elvileg pontosabban teljesíthették a szerződésben megszabott gyártási mennyiséget és határidőket. A közös német-magyar repülőgépgyártó programban az alkatrészek vásárlása az 1934-ben megkötött német-magyar klíringegyezmény keretében történt. A magyar hadsereg részére gyártott repülőgépekbe Németországból vásárolt alkatrészekért cserébe még az államközi megállapodáson túl energiahordozókat és nyersanyagokat kellett szállítani a Harmadik Birodalomba. Ha teljesen a német alkatrészszállításra támaszkodunk, az az ország nyersanyagkészletét még inkább megcsapolta volna. Az önállósodási törekvést azonban komolyan akadályozta a kapcsolatfelvétel nehézsége. A Messerschmitt Művek ugyanis Németországban is alvállalkozóknak adta ki az alkatrészek túlnyomó részének a gyártását, s ezen alvállalkozók felderítése sokszor nehézséget okozott. Másrészt az egész repülőgépre vonatkozó licencdíjon felül az alkatrészek gyártási jogának megvételéért is külön díjakat kellett fizetni. Ezért az alkatrészgyártásnak a technikai akadályokon 122
