Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
XII. rész - Partizán vadászat a Jelinói erdőben
Néma csend lett, senki egy szót sem szólt. Olyan csendben volt a század, mintha temetőben lettünk volna. Hetesi hadnagy ott állt az őrnagytól egy lépessel hátrébb, balra. A kérdést az őrnagy megismételte vagy háromszor, senki egy árva szót nem szólt.- Szóval mindenki meg van elégedve? - kérdezte az őrnagy. Sejtettem, hogy a kérdés inkább nekem szól, ezért kiléptem a század elé, öt lépéssel.- Szóval maga nincs megelégedve az ellátással?- Nem csak én nem vagyok megelégedve, a tiszt urakon kívül senki nincs! Erre kilépett a századból Penc Ignác tizedes és Német Lajos tizedes, odaálltak mellém, egyik jobbról, másik balról.- Szóval maguk irigylik azt a keserű feketekávét, amivel a tisztek többet visznek?- Nem. Azt senki nem irigyli, mert a legénység inkább megissza a tiszta vizet, mint a keserű feketét. Annak idején az őrnagy úr azt mondta, hogy ne zúgolódjon senki, ha az élelmezés nem lesz a kívánalmaknak megfelelő. De az őrnagy úr azt nem mondta, hogy amíg a legénység tagjai heten kapnak egy kenyeret, meg 16-an egy 80 dekás konzervet, addig a tiszt urak és a legényeik egy egész kenyeret és fejenként 10 dkg vajat kapnak, és 4 főre kapják a 80 dekás konzervet! Senki nem mert egy árva szót szólni.- Piszkos lázítók! Kiköttetem mind a hármat!- Őrnagy úr! A szolgálati szabályzat szerint tisztest vagy tiszthelyettest, nem lehet kikötni! Különben a szakaszvezető már tiszthelyettesnek számít! Különben engem nem nagyon zavar, hogy mit és mennyit adnak, mert én tudok szerezni annyit, hogy a szakaszomat nagyjából el tudom látni. Én tudok a németekkel meg az oroszokkal is beszélni. De az urak, ha nem kapnak, éhen pusztulnak, mert a magyaron kívül, semmilyen nyelvet nem beszélnek! Ez így volt a téli visszavonuláskor is, a tisztek rá voltak utalva arra, amit a legénység szerzett, és az a tiszt aki megérdemelte, annak a katona adott is, megosztotta vele az utolsót.- Szemtelen disznó! Hogy mer így beszélni egy őrnaggyal? Rekettyéi mind a hármat kikötni! Azonnal! - adta ki a parancsot az őrnagy.- István! Az én kezemre te kötelet nem teszel, de mást sem! - ezzel a géppisztolyomat lövésre készen tartottam. - Őrnagy úr, akinek két vitézségi érme van, azt a megaláztatást, hogy kikössék, nem engedheti meg magának! Inkább a becsület mezején fogok meghalni, de mások is velem jönnek! Tapogatta a pisztolytáskáját az őrnagy, de a többi tiszt néma szemlélője volt az egésznek. Főleg mikor a század kezdte a fegyvereit tapogatni. Az őrnagy is meghökkent:- Mi van lázadás? - hátranézett a beosztott tisztekre, látta, hogy azok nem osztják nézeteit. Az őrnagy kiadta a parancsot, a század feloszlatására, és az ebédosztásra. Két óra tájban hivatott a hadnagy, jelentkeztem nála, azt mondta:- Az őrnagy úr parancsára holnaptól kezdve két napig málhás lovat fog vezetni!- Hadnagy úr, állítsanak hadbíróság elé! De büntetésből málhás lovat nem vezetek! Ameddig a rendfokozatom meglesz, csak akkor vezetek málhás lovat, ha a harci helyzet megkívánja.- Ha nem tetszik, mehet panaszra az őrnagy úrhoz! - mondta. El is mentem azonnal. Jelentkeztem az őrnagynál:- Őrnagy úr, kérek a rendfokozatomnak megfelelő büntetést, de ezt nem fogadom el! Erre azt felelte az őrnagy: 197
