Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
XII. rész - Visszavonulás Viszinszkiből
- Nálam már hadnagy is vezetett málhás lovat, és a határozatot nem fogom megváltoztatni! 8. Visszavonulás Viszinszkiből A hadnagy Borbély Gyula őrvezető rajának a málhás lovát jelölte ki. Másnap reggel azt mondta nekem az őrvezető:- Neked nem kell a lóval csinálni semmit, csak ha elindulunk, akkor vedd át a lovat!- Gyula! Te akármilyen parancsot kaptál, én a málhás lovat nem fogom vezetni!- Tudom! - mondta az őrvezető. - Elmúlik ez a két nap, te nekünk ugyanolyan ember leszel és vagy, mint eddig! Különben én továbbra is csináltam a helyettesi teendőket, mert nem váltottak le. Akkor még nem gondoltam, hogy csak két hónapot leszek ezzel a gazember ügyvéddel. Azóta is gyűlölöm az ügyvédeket, hiába mutatnak jóindulatot, én minden ügyvédben csak a Hetesi Antalt látom. Reggel nyolc órakor a század lóra ült, és megindultunk Rogacsev irányába, a málhás ló ott maradt Bobruiszkba. Szokás szerint 10 kilométer után, megálltunk átnyergelni. Jött a parancs, hogy a szakaszparancsnokok ellenőrizzék a málhás lovak pontos átnyergelését, mert a hanyagság miatt igen sokszor feltört a málhás lovak háta. Mikor a hadnagy végigment a szakaszon, meglepődve vette tudomásul, hogy a harmadik szakasz málhás lova nincs ott. Borbély Gyula már az úton izgult, hogy mi lesz, hogy a málhás ló ottmaradt Bobruiszkban. Rögtön ment a hadnagy előre, jelenteni, hogy a málhás ló ott maradt. Persze ez neki sem vált dicsőségére, mert indulásnál nem ellenőrizte a szakaszt, hogy mindenki és minden meg van-e. Pár perc múlva jött vissza a hadnagy pulykavörösen, gondolom, hogy az őrnagy nem ígérte meg neki, hogy felterjeszti valamilyen kitüntetésre. Azt mondta, az őrnagy úr parancsa, hogy vegyek magam mellé valakit és menjek vissza Bobruiszkba a málhás lóért. Rögtön kiválasztottam az öreg Tanka Tamást, földimet. A hadnagy még azt is mondta:- Ha nem lesz meg a málhás ló, hadbíróság elé fog állítani az őrnagy úr!- Tanka bácsi, lóra! - szóltam az öregnek. Megindultunk keletre vissza, oda ahonnét elindultunk, a század is lóra ült, az pedig nyugatra tartott. Az országút most is tele volt németekkel, meg civil menekültekkel. Minket ez nem zavart, mert az országút mellett a mezőn, könnyen tudtunk közlekedni. Az úton már azon kezdtem gondolkodni, hogy jobb lett volna elvezetni a málhás lovat, mert lehet, hogy meg sem találjuk. Meglepetésünkre megtaláltuk, ott volt még az istállóban felnyergelve. Csak össze-vissza gubancolta magát a kantárszárba. Még nyerített is amikor meglátott bennünket, mert a huszárlovak nem szerettek egyedül, attól idegesek lettek. Odamentünk hozzá, kibogoztuk, megveregettük a nyakát, ez volt a dicséret. Már kifele indultunk az istállóból, mikor az ajtóban megjelent két, német biztonsági csendőr. Rögtön rám szegezték a géppisztolyt.- Mit keresnek itt?- Itt volt a szállásunk, és visszajöttünk a lóért, mert itt maradt - magyaráztam neki.- Rendben van menjenek előre! - A parancsnokságra! A géppisztolyt ránk fogták mind a ketten, és így kísértek bennünket, a lovakat meg úgy 198
