Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
VIII. rész. A front felé
kaptunk vacsorát. Mikor a lovakat elláttuk, lefeküdtünk. A tábori takarót a lovakra tettük, mi pedig a nyergeit) pokrócokkal takaróztunk. Lefeküdtünk, és megjött Berczeli Imre is.- Csináltatok nekem is helyet? - kérdezte.- Csináltunk, csak feküdjön le a zászlós úr. Négyen feküdtünk egy nyergeit) pokrócon, mert elég széles volt, hárommal meg takaróztunk. Középen aludt a zászlós. Egyik szélén Hegyi Károly honvéd ( ő tavaly nyáron halt meg), mellette Bozi Laci őrvezető (már ő is meghalt), én aludtam a szélén, mert nekem éjjel többször is fel kellett kelnem az őrségváltáskor. Aki nem volt szolgálatban, gyorsan elaludt. Reggel arra ébredtünk, hogy nagyon nehéz a takaró. Mikor kidugtam a fejemet a pokróc alól, láttam, hogy tiszta fehér. Van rajta vagy tíz centi hó, nem csak a mienkén, hanem majdnem mindenkién. Elintéztem az őrségváltást, de már nem feküdtem le, hanem a pokróc szélén üldögéltem. Aludni nem tudtam, mert a lábam, meg a hátam is kezdett fázni. Felkeltem és odamentem az őrökhöz beszélgetni. Este senki sem vetkőzött le, a nadrágot mindenki magán hagyta. A ruhánk sem száradt meg teljesen, de muszáj volt felvenni, mert nem volt más. Ébresztő után, mint máskor a lovakat láttuk el először. Itt még kaptak valamennyi abrakot, de szénát csak annyit, amennyit szerezni tudtunk. Mi is kaptunk: reggelire rántott levest, akinek volt kenyere az evett hozzá, akinek nem volt, az pedig megitta üresen, kenyér nélkül. Kenyérosztás nem volt, mert amit hazulról hoztunk, az elfogyott. Vételezni meg nem tudtunk, mert nem volt hol. A magyar ellátó-rendszer nem működött, a németek meg nem adtak. Akkor mindenki azt gondolta, hogy a század fele biztosan lebetegszik. És érdekes még náthás is alig lett néhány, az is az idősebbek közül. Az elkövetkező harmadnap reggelén megint csak rántott leves volt, de üresen. Megittuk. A lovaink jobban jártak, mert ha abrakot nem is kaptak, de szénát azt ehettek. Délben fél liter borsófőzelék volt üresen, a lovaink a társzekereket könnyen húzták, mert azon bizony már nem volt semmi. Délután 4 órakor értünk be egy faluba, itt a kolhozban nem fértünk el, mert a szövetkezetnek is voltak állatai. így a század egy része házaknál szállásolt el, köztük a mi szakaszunk is. Az úton nagy, havas, fagyott cukorrépa kupacok voltak. A kenyérzsákot mindenki megszedte. Este megfőztük. Vacsora közben, ahogy a főtt répát szeleteltük, mondtam Berczeli Imrének, hogy most jó lenne az a kenyér, amit Bergyicsevbe elosztottunk az orosz foglyoknak. Közben ahol mi beszállásoltunk, az asszonytól megkérdeztem, van-e tojása vagy teje eladó. Mondta, hogy van de márkáért nem ad. Mondom neki, hogy nekünk márkánk nincs. Ha gyufa vagy szappan van, akkor szívesen ad egy-két tojást vagy tejet. Mindjárt mentem ki az istállóba, mert ott minden házban volt istálló. A málhatáskából kivettem egy darab szappant, meg két skatulya gyufát. Ezért az asszony sütött tojást, meg adott egy kulacs tejet. Amikor készen volt, szóltam Berczeli Imrének:- Légy szíves, gyere vacsorázni!- Milyen vacsorát?- Szereztem valamit, csak gyere! Bementünk a házba, ahol csak egy szoba volt, az egyik sarokban egy asztal állt a fal mellett körben pad. A fal mellett egy prices, azon volt egy kis zsupszalma, és két bunda, ez volt az összes bútorzat. Odaültünk az asztal mellé és elfogyasztottuk a tojást, mivel kenyerünk nem volt, így főtt krumplival ettük. Berczeli kérdezte:- Hol szerezted? 82
