Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
VII. rész. 1941, kitört a szovjet elleni háború!
vertünk tanyát. Minden este szólt a cigányzene és ökröt sütöttek nyárson, meg fehér és vörös bor volt mindennap. Majdnem mindennap éjfél után két-három óráig tartott a mulatás. Nappal csak annyit csináltunk, hogy a lovakat megzaboltuk, meg megitattuk a Bakonyérbe, és lejárattuk őket. Nappal aludtunk ki mennyit akart, nem volt kötelező foglalkozás. Este vacsora után, aki akart az ott maradt a réten, aki meg úgy gondolta, elment a faluba Bakonyszentlászlóra. Egyik este néhányan ismét elmentek a faluba. Mikor éjjel hazafelé indultak, Csáki Ferit felbiztatták, nem mered meghúzni a templom melletti harangláb kötelet! Ez meg mindenre kapható volt. Mi az, hogy nem merem? - odament a haranglábhoz és bizony meghúzta a kötelet. Jól félreverte a harangot. Pár perc múlva a falu férfilakossága az utcán volt vödrökkel meg vasvillákkal. Keresték a tüzet, de hamar észhez tértek, hogy lóvá tették őket. A délceg huszároknak meg nem volt idejük elmenekülni, fel kellett venni a falu népével a harcot. Bizony az egyenlőtlen harcban hamar alulmaradtak, mert a sima derékszíjon kívül más fegyverük nem volt. így mindannyiukat bevitték a csendőrőrsre. Kiss Józsi tizedes akkora pofont kapott a jegyzőtől, hogy kórházba kellett vinni, mert eltörött az állkapcsa. Ezután már megtiltották, hogy bárki is elmenjen a faluba. A laktanyában pedig mindegyik tíz-tíz nap szigorított magánfogságot kapott. Május második felében átképzésre behívtak 160 felvidékit és kárpátaljait, akik a cseh hadseregben huszárok voltak. Úgy tervezték, hogy négyhetenként mindig újabb csoportot hívnak be, de közben kitört a háború, és másképpen alakult minden. Ezek az átképzősök többségében szlovák, és ruszin anyanyelvűek voltak. Két istállót rendbe hoztak, és ott helyezték el őket. Állandó parancsnoknak egy szakaszvezetőt, kiképzőnek minden szakaszból egy-egy tizedest vagy őrvezetőt helyeztek oda. Egyik sem tudott, sem szlovákul, sem ruszinul, ugyanakkor nagyon durván bántak velük, sehogyan sem értették meg egymást. Ennek az lett a vége, hogy két hét elteltével, a két parancsnokot jól helybehagyták. Reggel, amikor itatni mentünk, jött hozzám Abonyi tiszthelyettes. Azt kérdezte tőlem:- Kend ismeri ezt a pörgettyű nyelvet?- Milyen pörgettyű nyelvet, főtörzs úr?- Hát a tótot, meg a ruszint?- Miért kérdezi?- Azért, mert kellene valaki az átképzősökhöz.- Van ott kettő is, a Révész és a Kiss.- Csak volt - mondta a főtörzsőrmester. Tegnap este még ott voltak, most meg a kórházban vannak, mert a szlovákok összeverték őket. Hát valamit tudok, de inkább ruszinul.- Mindegy az egyforma. A százados úrral úgy egyeztünk meg, hogy kend fog odamenni.- Rendben van, akkor odamegyek. De a zászlós úrnak is kell szólni.- Az már el van intézve. Addig Széles Lajos kerül oda maga helyett.- Csak menjen, aztán csináljon ott rendet.- Parancsára, főtörzs úr! Még reggeli előtt átvettem a parancsnokságot. Azzal kezdtem, hogy sorokozót rendeltem el ott az istállóban, de szlovákul vezényeltem nekik: posztvoj! Először csak néztek, de mikor még egyszer mondtam: ánó bisztri posztvoj!, rögtön felsorakoztak kettesével az istálló placcon. Először megkérdeztem tud-e valaki magyarul, természetes ezt is szlovákul kérdeztem. Jelentke71
