Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
VI. rész. Újra otthon
hozzá ebben a laktanyában. Ott túl, a másik épületben voltam. Innen mentem a frontnak 1914- ben. Akkor az ötödik honvéd huszárezred volt ebben a laktanyában. Amikor elbeszélgettünk egy kicsit, megmondtam az öregnek, hogy a Derest én lovagoltam. Kezet fogott velem és megköszönte a csikó gondozását, és húsz pengőt is a markomba nyomott. Bár nem akartam elfogadni, de az öreg nem engedett. Megköszöntem a húsz pengőt és kifordítottam a Derest. Még utoljára megveregettem a nyakát és elváltunk. Este takarodókor mindenki ott feküdt le, ahol éppen talált magának helyet. Mert még a tartalékosok sem szereltek le mindannyian, a századnak több mint a fele még a laktanyában volt. Nekünk a tábori konyhán főztek, az udvaron. Ló is volt bőven, a tényleges legénység alig győzte etetni-itatni. A jártatást is úgy oldottuk meg, hogy egyet felnyergeltünk, ötöt jobbról, ötöt pedig balról összekapliztunk, kimentünk a vágtapályára, ott egyet kerültünk, és megvolt a jártatás. A tartalékosok már nem csináltak semmit. Igaz, azoknak akiknek meghozták a civil ruhát, azok már haza is mehettek. A nyerget, fegyverzetet mindenki még aznap leadta, amikor megjöttünk. Csak a ruha meg a csizma maradt mindenkinél, ami rajta volt. Az öreg katonák semminemű szolgálatot nem teljesítettek, csak a tényleges katonák. Volt bőven, egyiket letettük, a másik szolgálatot felvettük. Ez addig, amíg az újoncok be nem vonultak így ment. Hajnalban megérkezett a hatodik század, délben már az ötödik is megjött. Tele volt a laktanya emberekkel, meg lovakkal. Éppen úgy, mint amikor mozgósítás volt. Lassan, egy hét leforgása alatt elfogytak az emberek meg a lovak is. De ez már október végén volt, örültünk, hogy a sok munka megszűnt, de a szolgálat még sokáig megmaradt. November elején jött egy miniszteri rendelet, hogy aki az erdélyi bevonuláson részt vett, annak 10 nap szabadság jár. Mindenki az első csapattal akart hazamenni. De mivel nem tudtunk megegyezni, sorsot húztunk. Én a második turnussal mentem volna haza, ha közbe nem jön Tatabányán a bányász-sztrájk. Egyik nap elmentek a szabadságosok haza, másnap takarodó után egy óra múlva jött a riadó. Nem tudtuk elgondolni, hogy mi történt. Azonnal mindenkinek a nagy raktárba kellett menni, a teljes hadifelszerelést felvételezni, 120 darab éles tölténnyel együtt. Tanakodtunk, hogy mi lehet, most jöttünk haza és máris menni kell. De hová mehetünk ilyen hirtelen. Az is furcsa volt, hogy egyetlen egy tartalékost, de még csak a szabadságosokat sem hívták vissza. Éjfélkor a menetszázad készen állt, a harmadik század tényleges katonáiból. Lamos százados lett a parancsnok. Mert amikor hazajöttünk Erdélyből, nagy előléptetések voltak, nemcsak a tiszteknél, de a tiszteseknél és a tiszthelyetteseknél is. Úrvezetőkből tizedesek, tizedesekből szakaszvezetők, őrmesterekből törzsőrmesterek lettek. De csak azok, akik az erdélyi bevonuláson részt vettek. Himódi alezredest is előléptették ezredessé és mindjárt át is helyezték a 3-dik huszárezred parancsnokának. Lamos százados vezényelt, és megindultunk kettesével a hátsó kijárat felé. Reggelre értünk Tatára. Már kezdett virradni, ott tudtuk meg, hogy Tatabányán bányász-sztrájk van és, és a csendőrség nem ura a helyzetnek. Még a ceglédi páncélosokat is odarendelték. Dél felé értünk Tatabányára, ott volt a hadosztály. Minket Felsőgallára (most Tatabánya) küldtek szállásolni. Ahogy beszállásoltunk, kiosztották a reggelit, máris menni kellett járőrözni a város különböző részeibe. Az én szakaszom a hatos telepet és a szénelosztást kapta. Ki volt adva, hogy három embernél több nem lehet egy csoportban, ahol többen vannak, széjjel kell oszlatni őket. Találkoztunk olyanokkal, akikkel pár hete még egy században, vagy egy szakaszban voltunk. Itt 65
