Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
V. rész. 1940. Erdély
- Légy szíves gyere ki, mert valami nagy kutya jön felém. Mit csináljak? Lelőjem?- Messze van? - kérdeztem az őrt.- Nincs messze, talán 300-400 méterre, de egyenesen idetart. Hamar felugrottam, öltözködni nem kellett, mert őrségben mindig készültségben voltunk, csak úgy ruhástól feküdtünk a szénán.- Várj! Mindjárt megyek! Mire én kimentem addigra a kutya csak 150 méterre volt tőlünk. Akkor már szabad szemmel lehetett látni, hogy egy gyönyörű bernáthegyi kutya jön felénk. A hátán a vászon át volt kötve, rajta jó nagy vöröskereszt, a nyakában pedig egy kis kosár. Mondtam az őrnek:- Ha ti ezt lelövitek nekünk éppen elég bajunk lett volna. Mert ez egészségügyi kutya, ezekkel keresik az eltévedt embereket a hegyen. A kutya lassan odaért, legelőször az őrökhöz ment, kezdte őket szaglászni. Az őr meg forgott a kutya körül, félt, hogy megharapja, volt vagy negyven kiló. Mondtam az őrnek ne féljen, nem harap, beszélgessen neki. Igen ám, csak a kutya nem értette a magyar beszédet. Én elkezdtem neki ukránul beszélni, de hát akkor még én sem tudtam olyan jól az orosz nyelvet. Azt megértette, hogy igyi szudá! Aztán elneveztük Vorosilovnak, mert rájöttünk, hogy az orosz határőrség kutyája volt. Valami oknál fogva eltévedt, mert oda már nem messze volt az Ökörmező, - a határ - tudniillik, a történelmi magyar határ. Azon gondolkodtunk, hogy meg kellene nézni a kosár tartalmát. Azért egy kicsit féltünk a barátkozással, mert hátha megharap. Egyszer csak hagyta magát megsimogatni, és a kosarat lecsatoltam a nyakáról, szíjjal együtt. Nem volt benne más, mint kötszer, kenőcs, jód, meg egy két decis üveg pálinka. Hát azt bizony elkortyolgattuk. A kutya mindenkit körülszaglászott és utána elpihent közöttünk a fűben. Reggel mondtam Tóth Feri őrvezetőnek, mikor elküldtem reggeliért, hogy egy adaggal többet hozzon. Rántott leves meg szalonna szokott lenni a reggeli. A géhás őrmester, a Szőke nem akart adni még egy plusz adagot. De amikor megmondták, hogy miért kell a plusz adag, így már adott. Ahogy meghozták, elosztottuk a reggelit, a kutyának is adtunk egy adag szalonnát, meg egy jó adag rántott levest kenyérrel. Úgy látszott nagyon éhes volt, mert pillanatok alatt elfogyasztott mindent. Még evett volna, de többet nem tudtunk neki adni. Délben, amikor leváltott bennünket a harmadik szakasz, csak nézték, hogy nekünk milyen szép kutyánk van.- Hol vettétek? - kérdezte Főcén Józsi szakaszvezető, Rátonyi Gyuri helyettese. Mondtuk neki, hogy hajnalban jött hozzánk. Főcén Jóska is próbált vele beszélgetni, de bizony a kutya nem értette, csak nézett. Azért odafigyelt, hol jobbra, hol balra fordította a fejét.- Itt hagyjátok nekünk? - kérdezte Főcén.- Dehogy hagyjuk itt! - mondtuk neki. Visszük magunkkal. Az őrséget átadtuk, mikor a kutya meglátta, hogy pakolunk ő is felállt és nézett bennünket. Mondtam neki:- No Vorosilov pasli! Megértette, ebből lehetett látni, hogy katonakutya volt. Mondtuk is egymásnak, hogy mennyire kereshetik ezt az orosz határőrök. Mikor beértünk a telephelyre, ott is csak néztek. Éppen zsold fizetés volt, a század vezérkara is ott volt, Himódi alezredessel. Mikor meglátták a kutyát, mindjárt azt kérdezte Lamos főhadnagy:- Miféle kutya ez? Hol szereztétek? 55
