Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
V. rész. 1940. Erdély
Jelentettem a főhadnagynak, hogy hajnalban jött hozzánk. Az alezredesnek is tetszett.- Micsoda gyönyörű állat! - mondta az alezredes. Jól van, a kutya egyelőre marad telephelyen. Szőke, a vételező őrmester gondoskodjon, hogy a kutya megfelelő ellátásban részesüljön!- Igenis, alezredes úr! - felelte az őrmester.- Ha hazamegyünk a laktanyába, magammal viszem. Igen ám, csak amikor végeztünk az ebéddel, a kutya is jól lakott, megindultunk a szállásra, a kutya is jött velünk. Hiába próbáltuk marasztalni, az csak velünk tartott. Mikor az alezredes meglátta, hogy a kutya nem marad, azt mondta a Berczelinek:- Rendben van, zászlós úr! Majd gondoskodik róla! Ha hazamegyünk, akkor elviszem magammal.- Parancsára, alezredes úr! Mikor hazamentünk kis idő múlva Berczeli felkeresett a szálláson. Azt kérdezte:- Hol szereztétek ezt a kutyát? Elmondtam neki:- Hát akkor most csak vigyázz rá! - adta ki a parancsot. Különben neki is igen megtetszett. Pár nap alatt az egész szakasz megkedvelte, mind jobban megértette a magyar szavakat. Mindig ott feküdt az ajtóban. Az első lábát előre nyújtotta, a fejét rátette és úgy aludt. De mégis észrevett mindent. Ha szolgálatban volt a rajból valaki, már ment is vele. Jobb őrszem volt, mint az ember, nem kellett attól tartani, hogy az őrszemet vagy az őrséget váratlanul meglepi valaki. Annyira megismerte a századot vagy inkább a szakaszt, hogy még a gyakorlatra is elkísérte. Lassan telt az idő. A határ mentén készültek a lövészárkok, a lövegeket is tűzelőállásba helyezték, készültek a harckocsi akadályok a szerpentin utakon. Még Gányán voltunk, augusztus 22-én, ebéd után, amikor bekövetkezett az, amit Berczeli mondott, mikor a szabadságról visszajöttem. Hivatott, hogy azonnal menjek hozzá. Gondoltam, hogy valami történt. Siettem, jelentkeztem nála, éppen zuhogott az eső, ott a hegyekben ez nem volt újdonság. Ahogy jelentkeztem, azt kérdezte:- Tudod-e, hogy mi újság?- Nem tudom - feleltem.- A zsidóknak a telephelyen azonnal gyülekezni kell, mert elmennek a hadosztályhoz Ak- naszlatináta. Fegyvereiket itt leadják, mert a mai naptól fogva zsidó nem szolgálhat fegyveres alakulatnál. Sajnáltam ezeket a gyerekeket, hiszen nem volt velük semmi probléma. Mikor Berczeli megmondta mi a parancs, csak annyit mondtam:- Sajnálom ezeket a gyerekeket.- Én is sajnálom őket - mondta Berczeli. Letisztelegtem és elmentem a szállásomra, hogy megmondjam nekik a szomorú hírt. Amikor megmondtam, Ármin csak nézett és állt, mint egy darab fa. Mind a kettőnknek kicsordultak a könnyei. Azt kérdezte:- Feri, mi lesz a lovammal?- Majd lesz vele valami, Ármin. - De veletek mi lesz? Nem hiszem, hogy találkozunk az életben még. Látod pajtás, ez lett a vége a nagy német barátságnak. 56
