Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
V. rész. 1940. Erdély
- Mit kerestek ti Erdélyben? Nesze, ezzel jól pofonvágta. Még azt hozzátette: Tivégettetek vagyunk itt már három napja. A pofon után a román tiszt bement a vagonba. Gondolom, hogy az sem felejti el azt a pofont amíg él. Ha él még. Taracözön már vártak bennünket a gépkocsik. No nem személykocsik, csak Botondok, amelyekre huszonötén felfértünk. Útközben, ahogy mentünk egy-egy faluban mindig volt leszálló. Ezeket a Botondokat a hadosztály küldte, Aknaszlatináról, ott volt a hadosztályparancsnokság. Azt még elfelejtettem, hogy Polák Ferivel találkoztam Komáromban és együtt mentünk vissza is. Csak mi elhibáztuk a leszállást a gépkocsiról, mert azt gondoltuk, hogy a csapattestünk még Nerezsnicében van és leszálltunk ott. A gépkocsi elment, mi meg ottmaradtunk. Akkor lepődtünk meg, amikor csak az egészségügyi oszlopot találtuk. Azok mondták, hogy a századunk Gányán van. Megköszöntük az öregeknek az eligazítást, azok mind olyanok voltak, még a parancsnokok is, akik már az első világháborút is megjárták. Polák Feri azt kérdezte:- Most mi lesz?- Tudod mit? Felmegyünk a tanítónőhöz, veszünk egy üveg ürmöst, meg felvisszük neki az egyik csomagot, amit neki hoztam. Megkínáljuk egy pohár borral is. Rendben?- Rendben - felelte Feri. Megvettük a bort és felmentünk a lakására. Csak attól tartottam, hogy nem lesz otthon, de szerencsénk volt. Becsöngettem, illetve kopogtam, mert csengő nem volt. Megörült, amikor kinyitotta az ajtót. Össze-vissza csókoltuk egymást, Polák Feri csak nézett. Mindjárt mondta, hogy a századunk már egy hete elment a szomszéd faluba, Gányára. Már tudjuk, mondtam neki. Ahogy bementünk, hellyel kínált bennünket. Mi meg kértünk poharakat, öntöttünk, és mindjárt koccintottunk is. O meg készített vacsorát nekünk. Tojásrántottát vagdalt szalonnával. Nem sokáig maradtunk csak jó másfél órát. És továbbmentünk. Eközben beszélgettünk, hogy hogyan telt a szabadságunk. Elmondtuk neki, hogy mennyit dolgoztunk, amíg odahaza voltunk. Ő is elmondta, hogy azalatt a három hét alatt igen sok katonaság vonult fel. Nagyon félt, hogy háború lesz a románokkal, mert bizony ez a falu nem volt messze a román határhoz. Közben átadtam a csomagot, amit neki hoztam, megköszöntük a vacsorát és gyalog elindultunk Gányára. Nem volt messze, csak öt kilométerre. Megígértem a tanítónőnek, hogy majd meglátogatom. De az ígéretemet csak kétszer tudtam teljesíteni. Egy óra alatt ott voltunk Gányán, még csak nyolc óra volt. Ahogy megérkeztem, mindjárt Berczeli Imrét kerestem meg, és jelentkeztem. Jól van foglaljátok el a szállásotokat. Én meg mindjárt meghívtam egy kis hazaira. Szóltam a legényének, hogy menjen el Rátonyi Gyuriért meg Schneider Paliért és hívja ide őket a Berczeli Imre zászlós úr szállására, megbeszélésre. Alig telt el húsz perc máris ott voltak, igaz nem laktak messze. Megérkeztek, a csomag már ki volt bontva az asztalon, ha nekik volt, ők is meghívtak.- Üljetek le! - szólt nekik Berczeli - foglaljatok helyet! Nem volt nem tudom milyen előkelő a szállás, volt benne egy pad a sarokban és egy asztal, két szék, meg két vaságy. Az egyik ágy volt elfoglalva, amelyiken Berczeli aludt, a legénye a konyhában volt. Általában Kárpátalján ez már előkelő szobának számított, mert a legtöbb helyen csak deszkapriccs volt. Arra terítettek egy kis zsuppszalmát, azon aludtak a házbeliek is. Amikor Rátonyiék helyet foglaltak, megkínálta őket a csomagból. Nem volt benne sok minden: 53
