Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
V. rész. 1940. Erdély
ahová gépkocsival vitték a hazautazókat Már elmentek a gépkocsik, amikor rohant Berczeli Imre valami papírt lobogtatva.- Feri! - kiáltott. Most kérdezte az alezredes, hogy ti is elmentetek? Te meg a Polák. Mondtuk, hogy nem.- Azonnal megírni a szabadságos levelet mind a kettőnek! Mert ő megígérte. Itt van menjetek! Taracöz Nerezsnicétől 22 kilométerre volt. Átvettem a két szabadságos levelet megköszöntem Berczeli Imrének, tisztelegtem és rohantam Polák Ferihez. Vasárnap lévén nem volt foglalkozás, üldögélt a ház előtt, az utcán, feleségének meg a kislányának a fényképét nézegette.- Feri! - szóltam neki. Itt a szabadságos leveled. Menj azonnal, készülj és megyünk! Én meg mentem Németh Lajoshoz, a raj parancsnokához, hogy a lovát majd gondozzák, míg szabadságon lesz.- Én is megyek - mondtam neki. Addig Kemendi Imre lesz a helyettesem. Aztán kezet fogtam Németh Lajossal és rohantam elkészülni. De még először a tanítónőhöz elbúcsúzni. Még csókot is adtunk egymásnak, akkor először. Mikor lementem, Polák Feri már várt. Fogtam a kenyérzsákot, nyakamba akasztottam, fegyvert nem vittünk, az ott maradt. Lekezeltem az Árminnal és megindultunk gyalog, mert már gépkocsi nem volt. Sem az ebédet, sem a hidegélelmet nem vételeztük fel a nagy sietségbe. Mert azt mondták, hogy este hét órakor indul a szabadságos vonat. Az úton nem sok szót váltottunk csak szeltük a kilométereket. Egyszer csak Polák Feri megszólalt:- Állj meg már egy kicsit, mert nem bírom ezt az iramot.- Nem érjük el a vonatot - mondtam neki.- Akkor is álljunk meg, mert töri a csizma a lábamat.- Jól van megállunk és igazítsd meg a kapcádat, a sarkantyúszíjat meg húzd meg, hogy a lábad ne csúszkáljon a csizmában Polák Feri megigazította a csizmáját illetve a kapcát, és megindultunk. Még időben értünk Taracözre, de a szerelvény már zsúfolásig megtelt. Természetesen, marhavagonok voltak, csak elől a tiszteknek volt két személykocsi. Az a zászlós, aki a szerelvényt irányította, azt javasolta, hogy várjuk meg a másik szerelvényt, az kedden indul.- És addig mi hol leszünk? - kérdeztem a zászlóst. Azt mondta van az állomáson egy helység, ahol meg lehet szállni.- Köszönöm zászlós úr, de én akárhogy is elmegyek.- De nem tud elmenni, mert nem lesz vonatja. Aztán elváltunk a zászlóstól. Mondtam Polák Ferinek:- Gyere, hátha találunk két helyet a szerelvényen. Végigmentünk a szerelvény mellett, de minden vagon tele volt.- Semmi baj. Tudod mit? - mondtam a Ferinek. Van itt a szerelvényen két fékező fülke, bemegyünk oda. Beregszászig biztos lesz leszálló és ha előbb nem, Kassán már biztosan. Máris lesz helyünk. Nem is kellett Beregszászig várni. Az egyik állomáson vagy tizen leszálltak. Mindjárt odamentem ahhoz a vagonhoz, ahonnét négyen szálltak le. Megkérdeztem a fiúkat:- Gyerekek ketten vagyunk. Láttuk, hogy innen négyen leszálltak. Beszállhatunk helyettük? Idáig a fékezőben utaztunk. 50
