Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
V. rész. 1940. Erdély
- Hova mentek? - kérdezték. Mondtuk, hogy Komáromba.- Gyertek szálljatok fel, ez a vonat úgyis csak Pestig megy. Felugrottunk és helyet foglaltunk a szalmán. Most már kényelmesen utaztunk, csak fene éhesek voltunk, mert sem uzsonnát, sem vacsorát nem ettünk.- Egye fene! - mondtam Polák Ferinek. Majd, ha a vonat valahol megáll, veszünk valamit. Most az a lényeg, hogy van fekvőhelyünk. Már hétfő hajnalban Hatvanba ért a vonat, ahol meg is állt. De, hogy miért, azt nem tudtuk meg, mert nem mondták. De a szerelvényt félrelökték és csak reggel hat órakor indultunk tovább. Hiába álltunk vagy három órát, semmi élelmet nem tudtunk venni, mert minden zárva volt. A szerelvény hátulján kiabálták:- Mi van? Miért nem megyünk? Valaki hátraszólt:- Éjjeli gyakorlat lesz. Ilyenkor az ember borzasztóan türelmetlen, amikor szeretne menni aztán nem lehet. Reggel mégis kiabálták:- Felszállni! Gyorsan felszállt mindenki és a vonat elindult. Azért most is minden állomáson, ha nem is állt meg, de lelassított, hogy esetleg, ha valaki le akar szállni, hát lépjen. Természetesen volt mindig leszálló, hiszen az ország minden tájáról mozgósítottak. Délelőtt tíz órára bent voltunk a Keleti pályaudvaron. Ott mindenkinek le kellett szállni, mert a szabadságos vonat nem ment tovább. Innen mindenki akkor ment tovább, mikor indult a saját vonat. Nekünk volt időnk bőven, mert csak háromnegyed kettőkor volt vonat Hegyeshalomig. Ezzel a vonattal utaztunk a legtöbben. Mikor felszálltunk, a civilek igen érdeklődtek, hogy honnét jövünk. Mindenkinek volt katona valakije, és a román határon volt a csapatteste és az alakulata. Pesten már tudtunk élelmet szerezni. Polák Feri azt mondta:- Ide figyelj pajtás! Én olyan éhes vagyok, hogy beledöglök. Gyere elmegyünk a Restibe és megeszünk egy jó marhapörköltet, én fizetek. Rendben? Aztán elmentünk a Restibe és jól megebédeltünk. Egy liter bort is megittunk. Mikor megettük a pörköltet, azt mondta a Feri:- Te pajtás! Én még kérek egy adagot. Rendben van hozatunk még egyet. De ezt én fizetem. Aztán mégis beleegyezett, hogy én fizetem.- Most aztán igazán jól laktunk - mondtam a Ferinek. És nem is volt olyan drága, mert egy adag 70 fillérbe került. Aztán beültünk a vonatba. De itt már rendes személyvonattal mentünk tovább, ki-ki a maga otthonába. A kocsikban magyar nóták és katonadalok szóltak, mert Pesten aztán a katonák feltankoltak az útra. Egy üveggel a Polák Feri is hozott.- Ha már te fizetted az ebédet, én meg hoztam egy üveg bort. — mondta.- Nem kellett volna - mondtam neki.- Mi az, hogy nem kellett volna, ezért mi megszenvedtünk a Tarac vizében. Azt gondoltam úgyis, hogy ott maradunk, most pedig megisszuk az áldomást rá. Rendben?- Rendben - mondtam Ferinek. 51
