Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)

V. rész. 1940. Erdély

- Adhatsz májat, ha úgy gondolod.- Nesze itt van, meg egy darab házikenyér.

Jóízűen elfogyasztottam, ittam rá egy kulacsdekni vizet és megvolt a vacsorám.

Nem sokat tudtunk pihenni mert öt órakor már ébresztő volt. Berczelivel, a szakaszparancsnokkal csak fél hétkor találkoztam, amikor reggelire mentünk. Akkor kaptuk meg a vacsoránkat is. Üdvözöltük egymást, de csak úgy civilesen jó reggelt kívántunk egymásnak. Akkor mondta Berczeli, hogy amikor látták ott a hegyoldalba, hogy minket a víz sodort, arra gondolt, ha véletlenül olyanok mentek volna, akik nem tudnak úszni, azok ott maradnak. Utána kiadta a parancsot, hogy kilenc órakor lószemle, mert az alezredes úr arra kíváncsi, hogy a lovak, mennyire strapálódtak le az úton. A tiszteken kívül minden lovasnak szemlére kellett a lovát vezetni. A századtörzs után mi következtünk. Azt is ellenőrizték, hogy nincs-e martörés vagy hevedernyomás. Mert ez bizony sokszor előfordult a két-három napos menetelésnél, hogy Petőc hadnagy állatorvos vizsgálta a lovakat, de jelen voltak a szakaszparancsnokok és a századparancsnokok is. Másodiknak a szakaszból én vezettem elő a lovamat, a Derescsíkot. Amióta Komáromból eljöttünk, majd egy hét eltelt, az én deresem szépen megjavult. Mikor odavezettem, meglátta az alezredes, azt kérdezte:- Mondja szakaszvezető, ez az a csikó, amelyiket én hazaküldtem?- Igen, alezredes úr!- Akkor mérges voltam, de most már látom, hogy az állat jó kezekben van.

Azt mondtam az alezredesnek, hogy nincs ezzel a lóval semmi probléma. Bírja a strapát is. Megígértem a gazdájának, hogy gondját viselem a csikójának.- Hát csak vigyázzon rá - mondta az alezredes.

Hibát nem találtak, így elvezettem a derest. Őszre, mire Erdélybe bevonultunk, nagyon szép almásderes ló lett belőle. A szállásunk tiszta ruszin családnál volt, egy szót sem tudtak magyarul. Kilenc napig voltunk Kökényesen, ha tehettem sokat társalogtam a hazaiakkal. Hogy valamit tanuljak ukránul. Kilenc nap alatt már tudtam kérni vizet, megtanultam néhány gyümölcsnek, meg a gabonaféléknek nevét. Pedig amikor először meghallottam ezt a nyelvet, azt mondtam, hogy talán soha nem fogom megtanulni. És még most is jól beszélem az ukrán nyelvet, meg az oroszt is. írok, olvasok, még most is levelezek barátokkal, mert vannak. Pedig nem jártam orosz iskolába. Az egyik orosz orvosnő azt írta válaszában, hogy olyan szépen írok, alig van benne egykét hiba, sok orosz több hibát követ el.

Arra is rájöttem, hogy legtöbbet az ukrán lányoktól tanulok beszélni. Kilenc nap után egy másik faluba mentünk, Alsónerezsnyicére, itt majdnem egy hónapot töltöttünk. Én a posta mellett szállásoltam be, természetes, mint katona, legtöbbször a pajtában vagy az istállóban, mint huszárok, a lovakhoz közel. Itt is az istállóban szállásoltunk el. Volt benne egy tehén meg egy növendék, meg a mi lovaink az Árminnal. Jó helyünk volt, csak sok volt a patkány, mert a faépület, ahol voltunk, egészen a Tarac parton volt.

Mindennap rendesen volt gyakorlat a hegyekbe. Már majdnem mi is hegyi alakulat lettünk. Gyakorolni kellett a hegyi harcmódot, ha kell tudjuk, hogy mit kell csinálni. Akkor már tudtuk, hogy a románok ellen volt a mozgósítás. De azért Európa más tájain is forró volt a helyzet. A németek áttörték, illetve megkerülték a Maginot-vonalat, és Belgiumon át behatoltak Francia48