Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
V. rész. 1940. Erdély
- Igenis, ezredes úr! Mert a szobában volt még egy főhadnagy is. Gondolom, hogy az ezredes segédtisztje volt. Nehezen tudta a főhadnagy elolvasni, mert a tinta el volt mosódva. Én a levelet nem mertem felbontani, hogy a tartalmat elolvassam. Meg arra sem gondoltam, hogy ilyen veszélyes helyzetbe fogunk kerülni. Mikor a főhadnagy elolvasta a levelet, átadta az ezredesnek. Nem tudom, hogy mi volt a levél tartalma, de az ezredes is írt egy levelet az alezredesünknek. Annak a tartalmát sem tudtuk, de nem is érdekelt bennünket annyira. Átvettük a levelet, letisztelegtünk és szépen megindultunk vissza. Az öreg tizedessel kezet fogtam, aztán siettünk ki az útra, hogy minél gyorsabban visszaérjünk. Ahogy kiértünk az útra, azt kérdezte Polák Feri:- Remélem nem akarsz ugyanott visszamenni, mert akkor én nem tartok veled! Különben a Feri egy évvel idősebb katona volt, azért tegeződtünk. Mondom neki, hogy semmi kedvem még egyszer ezt az utat ugyanott megtenni. Az öreg ruszin azt mondta, hogy két kilométerre van egy vasúti híd, elmegyünk arra. De van egy másik probléma, nem tudjuk, hogy a század hová ment és hol szállásolt el. Mert azok bizony már elszállásoltak és meg is vacsoráztak. Nekünk meg kopog a szemünk az éhségtől. Na mindegy menjünk, mondtam a Ferinek és jól megnyújtottam a lépéseimet. Szegény Feri alig tudott mellettem lépni, egész úton kocogott mellettem, mint egy pulikutya. Már kilenc óra elmúlt mire a hídon átmentünk, de nekünk a folyó jobb partján ugyanannyi utat kellett megtenni, hogy a századdal találkozzunk. Már a másik oldalon is megtettünk vagy másfél kilométert, Polák Feri megszólalt:- Menj már egy kicsit lassabban, mert a nyelvem már a térdemet veri. Te meg csak rohansz, én meg egész úton futok melletted.- Jól van pajtásom, egy kicsit levesszük a tempót. Nem mindegy hogy egy órával később vagy előbb érünk be a századhoz? - kérdezte a Polák Feri. Lassan beértünk Gányára, ahonnét elindultunk. A századot nem találtuk, a falu üres volt. Megkérdeztük a járőrt, aki azt mondta, hogy Kökényes felé mentek a mieink.- Messze van az a falu? - kérdeztem tőle.- Nem, nem messze. - mutatta az ujjával, hogy négy kilométer.- Merre kell menni? - kérdeztem a járőrt. Magyarázta, hogy csak egyenest. Mondtam a Polák Ferinek:- No Feri, ez már semmi, gyerünk menjünk!- De ne olyan vadul, mint idáig.- Nem, már lassabban. - mondtam a Ferinek. Aztán megindultunk. A következő falutól nem messze egyszer csak ránk szóltak.- Állj! , Ki vagy? Mondtam ki vagyok.- Jelszót! Mondtam az őrnek, nem tudom a jelszót. Kérdeztem az őrt:- Nem ismer? Az első szakasz parancsnokának a helyettese vagyok.- Nem ismerem. - felelte az őr.- Ki az őrparancsnok? Küldje ide!- Semsei tizedes úr. - felelte az őr. 45
