Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
V. rész. 1940. Erdély
- Miféle ló ez? - kérdezte. Mire én válaszolni akartam az alezredes mindjárt mondta:- Én ezt a csikót hazaküldtem. Hogy került mégis ide? Méghozzá szakaszparancsnok-helyet- tes lovagolja. Kénytelen voltam megmondani, hogy hogyan került a deres hozzám.- Főhadnagy úr! A szakaszvezetőnek 30 nap laktanyafogság! Megértette?- Igen is, alezredes úr! No de ez olyan laktanyafogság volt, hogy csak a neve volt laktanyafogság. Két nap múlva bevagoníroztunk és irány a román határ. Szemle után a hatodik század mindjárt kivonult a laktanyából és elment Izsára. De ők is csak 2-3 napig maradhattak ott, őket is a román határra vitték. Az ötödik hadtest hatodik hadosztályának a kötelékébe lettek beosztva, Hajdúhadházán voltak. Az ötödik század másnap reggel vagonírozott be. Ok Nyírbátorba mentek, és az ötödik hadosztályba osztották be őket. Mi voltunk az utolsók, a negyedik hadosztályba osztottak be, Kárpátaljára mentünk. Nagy volt a lelkesedés, egy-egy üveg bor is került. Ahogy a század elkészült, a szerelvény elindult, de most már nem volt olyan sürgős. Igaz, amikor beérkeztünk a Keleti pályaudvarra, 4 katonavonat is vesztegelt ott. Minket is félrelöktek. Bár nekünk volt egy kis dolgunk, mert azt a közel 300 száz lovat meg kellett itatni, a gyalogságnak pedig csak saját magáról kellett gondoskodni. No meg az ebédkiosztás sem ment olyan gyorsan. A nagyobb állomásokon, ahol a lovakat meg lehetett itatni, megálltunk, Miskolcon, Szerencsen és Sátoraljaújhelyen. Hétfőn érkeztünk Tiszaújlakra. Éppen mondtuk egymásnak, tavaly is itt vagoníroztunk ki. Abban az évben nagyon sok eső esett, még félig sem vagoníroztunk ki, jött egy hatalmas felhő a hegyek felől. Először a mi szakaszunk vagonírozott ki, meg a konyha és a vonatrészleg. A felénél tartottunk, és megkezdődött az ebédosztás. Lencsefőzelék volt ebédre meg párolt marhahús. Körülbelül a szakasznak a fele kapta meg az ételt, amikor hatalmas cseppekben elkezdett esni az eső. Nem telt el két perc, úgy esett, mintha sajtárból öntötték volna. A kirakodó mellett volt egy épület, mellette egy fűrészbak lábú asztal, ott osztották a kenyeret. A kenyér pár perc alatt morzsa lett, merőkanállal osztották az elázott kenyeret. A konyhától alig 30 méterre voltak a lovaink, mire odaértünk a lencsefőzelékből szabályosan leves lett. Mire a sátorlapot a nyeregről lebontottuk, már nem volt rá szükség, mert akkora már teljesen eláztunk. De a kivagonírozás nem állt meg. Az eső jó másfél órát esett, és annyi csapadék lezúdult, hogy az árkok megteltek vízzel, úgy hogy az országúton is átfolyt. A kertekben a salátákat és a veteményeket, mindent ellepett a víz. 2 óra tájban lóra ültünk és elindultunk Nagyszöllős felé. Addigra kisütött a nap és meleg lett. Ahogy az országút két oldalán lovagoltunk, szabályosan gőzölgött a ruha, igazi június volt. Mire Királyházát elértük, már megszáradt a ruha rajtunk. De Királyháza és Bústyaháza között a hegyek felől ismét jött egy sötét felhő. Villámlott, dörgött, az eső megeredt, igaz felvettük a sátorlapot, de mire az eső elállt, teljesen elázott. Nem tartott még egy óra hosszat sem, megint kisütött a nap, ami akkorra már a horizont alatt volt. Jó nagy sugarai voltak, amikor nyugat fele néztünk, de most már a ruházatunk nem száradt olyan könnyen. Este tíz órakor értünk be a városba, Husztra, egészen a város közepéig mentünk. De nem tudtunk beszállásolni sehol sem. Közben, ahogy ott a járdaszélen beszélgettünk, Rátonyi Gyuri megkérdezte: 41
