Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
V. rész. 1940. Erdély
- Emlékeztek rá? Tavaly, amikor itt jártunk, Jurcsek Béla mit művelt a zsidókkal. Erre Vacó Sanyi megjegyezte, talán most nem fogja megtenni, hiszen olyan kihalt a város, senkit nem lehet látni az utcán. Erre én azt feleltem:- Biztos behúzódtak, ahogy bejöttünk, nehogy megismétlődjön, az ami tavaly megtörtént. Nem is történt semmi atrocitás, de éjfél után megint elkezdett esni az eső, de most olyan szép csendesen, és egész reggelig áztunk. Reggel megzaboltunk, megreggeliztünk. Vacsoránk nem volt, mert a szakácsok nem tudtak főzni. Reggelire kaptunk jó rántott levest, meg tíz deka szalonnát, csak egy bajunk volt, hogy nem volt kenyerünk, mert elázott. Azért a rántott levest elfogyasztottuk. Az eső elállt. Megindultunk Taracöz felé, nagyon szép fenyvesek között mentünk a hegyi szerpentin utakon. A sok esőzés következtében az úton a sárga agyag felázott, így nem csak vizesek lettünk, hanem még sárosak is. Délben értünk be Taracözbe, egy szép kis rendezett városkába a Kárpátalján. A helyiség vasúti csomópont, innen többfele is indul a vonat, nagy állomása van. Itt tudtunk vételezni kenyeret, megebédeltünk, a lovakat is megzaboltuk, és megindultunk a Tarac folyó mentén be a hegyekbe. Ezen a napon az eső megkímélt bennünket. Gyönyörűen sütött a nap, jó is volt mert a ruhánk, szépen megszáradt. Majd úgy négy óra tájban Alsóneresznice és Gánya között a hegyoldalban a szerpentin úton megállt a század. Lent a völgyben folyt a Tarac, de rettentő sebesen. Ahogy megálltunk, Himódi alezredes, az osztály- parancsnok azt kérdezte:- Ki tud jól úszni? Mondtam a Berczelinek, hogy én jelentkezem. Erre azt felelte, hogy rendben van, de még kellene egy. Jelentkezett is a harmadik rajból, Polák Feri honvéd. Berczeli az alezredesnek jelentette, hogy van két jelentkező. Mindjárt hívtak is bennünket. Azt kérdezte, hová valók vagyunk és hol tanultunk úszni. Én óvári vagyok, ott tanultam úszni a Lajtában, meg a Dunában. Polák Feri is Duna melléki gyerek volt, komáromi. Erre azt mondta az alezredes, hogy rendben van! Átmentek Terebesfehérpatakra, jelentést fogtok vinni a harmadik gyalogezrednek és onnét is hoztok! Értitek? Igenis, feleltem az alezredesnek. Átvettem a jelentést borítékba, és megindultunk le a völgybe, a folyóhoz. Nem mondom, egy kicsit azért meglepődtünk, amikor megláttuk a gyors folyású folyót. Egy pillanatra megálltunk a parton, kerestünk olyan gázlót, ahol át tudunk menni. A folyó elég széles volt, de a mederbe voltak kisebb-nagyobb szigetecskék. Egy helyen aztán nekivágtam a víznek. Mondtam a Polák Ferinek, hogy ő menjen elő, mert ő jóval alacsonyabb, ha valami történik, én még tudok segíteni. Már túljutottunk a felénél. Mindig az egyik szigettől a másikig mentünk. Hol térdig, hol jól térden felül ért a víz. A lábat felemelni nem lehetett, csak éppen egy kicsit csúsztatni. Másképpen a víz eldönti az embert és ott felállni, az már bajosan megy. Az utolsó rész nem volt több 10-12 méternél. De ott volt a legmélyebb és a leggyorsabb a víz. Sokat gondolkodtunk, hogy nekivágjunk, vagy visszamenjünk és keressünk valami átjárót. A folyó medre tele volt 10- 20, sőt 30 kg-os terméskövekkel, amit a folyó a hegyekből görgetett lefelé. Már csak talán 3-4 méter hiányzott a parttól, mikor Polák Feri megbotlott. Én kaptam utána, de engem is elsodort a víz, mert ahogy a Polák Feri után kaptam, kicsit magasabbra emeltem a lábam. Elvesztettem az egyensúlyomat, akárhogyan próbáltam, nem sikerült felállni. Polák Ferit is sodorta a víz. Hiába próbálkoztunk felállni, nem sikerült. Közben a század a hegyoldalból figyelte, hogy sodor minket az ár, de ezt csak akkor tudtuk meg, amikor visszamentünk. A folyóparton végig szomo42
