Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
V. rész. 1940. Erdély
meztetés, még a napost is elzavarta. Le kellett hívni a laktanyás tisztet, éppen Dömötör had- nagy volt szolgálatban. Kálnoki valamiért rettentően haragudott a hadnagyra. Mikor a hadnagy belépett a szobába szólt a Kálnokinak, hogy le van tartóztatva. Kálnoki ott állt az ágyán Ádám kosztümben, a fejrésznél volt a karabély és a kard felakasztva. Kálnoki kirántotta a kardot a hüvelyből.- Te akarsz engem letartóztatni? Húzd ki a kardod a hüvelyből! Na, gyerünk! Kálnoki az ágyakon keresztül kivont karddal nekiment a hadnagynak. Különben a kardot jól tudta forgatni. Hiszen elég sokat nyaggattak bennünket a kard használatával. Mikor a hadnagy látta, hogy fele sem tréfa, kihúzta a kardot, és bizony kezdett a helyzet komollyá válni. A hadnagy lassan kezdett hátrálni a szobából. A hadnagy fel volt öltözve , ahogy szolgálatban szokott lenni, Kálnoki meg tiszta meztelenül, és mégis a hadnagy hátrált. Igaz, hogy Kálnoki már egy-két helyen vérzett. A hadnagy megúszta, mert a ruha a szúrást felfogta. Mikor az ajtóhoz ért, gyorsan kiment a folyosóra és elment. Majd egy negyedóra múlva visszajött a készültséggel. Akkorra Kálnoki is lefeküdt, de még nem aludt. A készültség berohant, neki nem volt már ideje, hogy védekezzen. Alig tudták lefogni, jó izmos kovácslegény volt. Azért négynek mégis sikerült és megbilincselték. Rátették a köpenyt és úgy vitték a fogdába. Kis idő múlva jött a küldönc a ruhájáért, de csak a gyakorlóruhát tudták odaadni, mert a kimenő ruhát darabokra tépte. Éjfélre az épület elcsendesedett, de ebből az emeleten senki nem tudott semmit. Ha akartunk volna segíteni a hadnagynak, tudtunk volna. De a Dömötör hadnagyot mindenki utálta. Az egész legénység haragudott rá. Ludovikás, buta, gőgős ficsúr volt. Egyébként a kardot már 1943- ban beszedték a huszároktól, a modern háborúban már nem volt rá szükség. Többet értünk a géppisztollyal, csak abból keveset adtak, minden rajba csak kettőt. Az orosznál, meg majdnem mindenkinek gyorstüzelő fegyvere volt. Különben nem csak a Kálnoki nem szívlelte, de az egész század utálta azt a úri gőgöt, ami a Dömötör hadnagyba volt. Ha véletlenül Kálnoki leszúrta volna, biztos, hogy senki sem siratta volna meg. Évek múlva, 1942 szeptemberében felkérte a századot, hogy tíz fő kellene neki, aki önként átmenne vele, a Don túlsó oldalára, nyelvet hozni. De csak a Kálnoki jelentkezett, egyedül. Erre azt mondta Dömötör főhadnagy (mert közben előléptették):- Kálnoki magával nem megyek! így a főhadnagy is az innenső parton maradt. Mert csak kitüntetést akart szerezni. Kálnokit az őrségen bezárták a fogdába. A ruhát meg a csizmát odaadták neki. Felöltözött és az ajtót bezárták, azt gondolták, hogy minden rendben van. Ameddig az őrség az őrszobán bóbiskolt, Kálnoki a fogdában dolgozott. Kézi erővel széjjel feszítette a rácsot és csinált akkora rést, hogy kifért rajta. Az őrség reggel vette észre, hogy megszökött, amikor ki akarták engedni mosakodni. Az egész őrség a fogdába került. A laktanyás tisztet meg a tiszthelyettest is megbüntették. Negyedik napon fogták el Kálnokit a mennyasszonyánál és visszahozták. Huszonegy napig volt előzetes letartóztatásban, azután vitték tárgyalásra Székesfehérvárra. Majdnem az egész szobának el kellett menni a tárgyalásra. A hadnagy is ott volt. A tanúk közül egyedül a hadnagy vádolta, a legénység inkább a Kálnoki mellett tanúskodott. Négy és fél évet kapott, amit Fehérváron kellett volna letölteni csak közben kitört a háború, és amikor a hatodik századot mozgósították, őt is kihozták a fogházból. Kikerült a Donra és valamikor 1942 novemberében 38
