Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
IV. rész. Hazatérés Kárpátaljáról
már hét órakor fújták a díszjelet az őrségen. Pontosan tőlünk volt az őrség, csak a laktanyás tiszt volt egy másik századtól. Előtte való nap, mikor az őrséget átvettük, én voltam a felvezető. Olyan öt óra tájba felkeresett Lamos László főhadnagy, Berczeli Imre hadapród és Abonyi János törzsőrmester. Azt mondja nekem a főhadnagy:- Azért jöttünk, mert holnap szemle lesz, és a soros Gotlib, akinek a gyakorlatot kellene vezetni, de benne nem bízik a tanári kar. Úgy gondoltuk Himódi alezredes úrral egyetértésben, hogy te leszel a legmegfelelőbb a gyakorlat levezetéséhez. Ha elvállalod, délután a tanteremben is te leszel az előadó. Tudod, hogy felderítésről kell előadást tartani.- Igen, főhadnagy úr, tudom és elfogadom! Berczeli Imrén is láttam, hogy örült, hiszen nagy megtiszteltetés volt, ha egy ilyen nagy napon valamelyik egységparancsnok szakaszából kerül ki az előadó. Mikor a díszjel elhangzott az őrségen, volt futás a laktanyában. Kapkodott mindenki, még a tisztek is. Azt még elfelejtettem, mikor elfogadtam a gyakorlatvezetést, Lamos főhadnagy azonnal kiadta a parancsot:- Abonyi kérem gondoskodjon a leváltásról, te pedig menj fel az épületbe, és a tanteremben vedd át az anyagot. Nehogy belesüljél. Tóth Ferenc őrvezető jött irigykedve leváltani. Nem vitatkoztam vele, ő megmaradt őrvezetőnek egészen Kocsatovkáig, amíg meg nem sebesült. Később már egészen jó viszonyba kerültünk, amikor Erdélybe mentünk. A vezérezredes úrnak a század legszebb lovát, a Selymet nyergeltük fel. Gyönyörű almásderes ló volt. Ha szemlét kaptunk, mindig a Selymet nyergeltük fel. Berceli Imre még utoljára gyorsan elmagyarázta a teendőket:- Nem lesz baj? - kérdezte.- Nem tudom hadapród úr, attól függ, milyen lámpalázam lesz. Megmondom őszintén, hogy ideges voltam, pedig nyugodt természetű vagyok és voltam mindig. Fél nyolc. Fújták a trombitát. Mindenki megfogta a lova hajtószárát és megindult a sorakozó térre. Azt még elfelejtettem, hogy akkor még a vezérezredest úgy kellett szólítani, hogy nagyméltóságú vezérezredes úr. A következő évben már elmaradt a nagyméltóságod, csak a rendfokozatot kellett mondani. Ahogy a kürtszó elhangzott és mindenki sorba állt a helyén, lóra vezényeltem. Addigra már az egész vezérkar ott volt. A jelentést mindig kivont karddal kellett beadni. Vezényeltem:- Kardot ránts!- Jobbra nézz! - Mert a vezérkar kicsit jobbra állt, illetve ült a lovon. Utána odalovagoltam a vezérezredes elé három méterre és beadtam a jelentést.- Nagyméltóságú Vezérezredes Úr! Weisz Ferenc őrvezető, mint a gyakorlat vezetője, alázatosan jelentem: a kivonuló létszám összesen 68 fő. És elmondtam, mi a gyakorlat tárgya. A vezérezredes megköszönte a jelentést és parancsot adott a gyakorlat végrehajtására. Letisztelegtem és a század felé fordultam, először vigyázzt vezényeltem, utána kardot rejts! Megindultunk a kijárat felé. Először kiküldtem az elővédet és utána a két oldalbiztosító járőrt. Megindult a menet, én a főcsapat előtt lovagoltam, mellettem jobbra a vezérezredes, utánunk pedig az iskola tanárai, szintén kettesével egymás mellett. Idáig minden ment a forgatókönyv szerint. Egyszer visszanéztem, a vezérezredes rám szólt: 28
