Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
IV. rész. Hazatérés Kárpátaljáról
- Mindjárt kiadta a parancsot: Főhadnagy úr, amint beértünk a laktanyába azonnal állítsák ki a szabadságos levelet! De volt egy szépséghibája a szabadságnak, mert pontosan vasárnap reggelre kellett volna visszamennem. Mondtam a főhadnagynak, hogy nem lehetne-e holnap hazamenni, akkor hétfőn kellene visszajönni.- Nem fiam, azt nem lehet, mert az alezredes úr parancsa, hogy a szabadság mától kezdődik. Azt az egy napot én adom és hétfőn öt órakor visszajössz. Érted?- Igen, értem!- Az alezredes úr adott neked húsz pengőt. Én meg adok tizet, mert te igen jól tanulsz. Hogy a Lamos főhadnagy mennyire szeretett, bizonyítja az, hogy mikor áthelyezték, engem is kijelölt a hurcolkodáshoz. Pedig akkor már tizedes voltam. Én aznap délután már haza is mentem, de a harminc pengőből húszat odaadtam a szüleimnek, mert bizony a gyárban egész héten kerestek húsz pengőt. Anyám meg még annyit sem, mert a nőknek jóval kevesebbet fizettek. Különben a szabadságnak örültem, hogy megmutathattam a huszár egyenruhát odahaza. Meg is néztek, mert akkor az egész városból egyedül voltam huszár. Később is csak ketten voltunk a gazdászokon kívül. Már az iskolának a vége felé jártunk. Szintén volt egy gyakorlatunk, Komárom és Ács között. A gyakorlat végén megálltunk a nagy gyakorlótéren pihenőt tartani. Az alezredes megint feladott egy kérdést:- Az ellenség jön Ács felől Komárom felé biztosított menetben. Elöl két kilométerre az elővéd és utána a főcsapat. A mi századunk pedig vele párhuzamban Koppánymonostor felől szintén Komárom felé halad az úton, mikor észreveszik. Ki hogyan akadályozná meg az előrenyomulásukat? Mindenki az elővédet akarta megtámadni, még a szakparancsnokok is. Már sokan elmondták az elképzeléseiket, egy sem volt jó. Egyszer csak azt mondja nekem ahogy a lovamat fogtam ott a körbe.- Na fiam, te hogy csináltad volna?- Alázatosan jelentem, én egyidejűleg támadtam volna meg az elővédet is meg a főcsapatot is.- És miért? - kérdezte az alezredes.- Azért, mert akkor a főcsapat nem tud segíteni az elővédnek, mindegyik le van kötve. Ezalatt jelentést küldök a főcsapatnak, hogy kellőképpen fel tudjon készülni a támadásra.- Hát ez igen. Az urak mit szólnak hozzá? - kérdezte az alezredes a tiszteket. Azok is elismerésüket fejezték ki irántam. De azért nem mindenki, mert bizony voltak akik irigykedtek rám. Most szabadságot nem kaptam, de meglepetésemre egy hét múlva parancsba felolvasták: Weisz Ferenc huszárt a mai napon valóságos őrvezetővé előléptetem. Nem mondom örültem, mert nem kellett folyosót, meg WC-t mosni sem őrszemnek, sem istállóőrnek lenni, és még egy pengővel több zsoldot is kaptam. Több zsoldom lett, mint azoknak a tiszteseknek, akikkel együtt voltam az iskolán. Mert azok az iskola végén kapták meg a rendfokozatuknak megfelelő zsoldot. Szeptember elején elkezdtünk egy gyakorlatot a nagy gyakorlótéren. Minden nap azt az egyet csináltuk, mert jött a lovasság szemlélője, Dálnoki Veress Lajos vezérezredes. Arra volt kíváncsi, hogy a hallgatók milyen tanulmányi eredményt értek el. Szeptember 18-án, reggel, 27
