Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)

IV. rész. Hazatérés Kárpátaljáról

ültessük a gyakorlatba. Mindennap más tanuló vezette a gyakorlatot, természetesen a tanárok felügyelete alatt. Még a laktanyában megmondták a feladatot. Akit parancsnoknak kijelöltek, annak úgy kellett önállóan intézkednie, mint az egységparancsnoknak. A tanárok nem szóltak bele, csak amikor vége volt a feladatnak, akkor megvitatták, milyen hibákat követtünk el. Először Béres őrmestert jelölték ki a gyakorlatvezetésére, azért, hogy lássuk hogyan kell egy gyakorlatot levezetni. Bár ő már hat évet letöltött a cseh hadseregben, mégis kisebb hibát fedezett fel nála is a Bíráló Bizottság. Második nap Révész következett, aki elég sokat hibázott. Majd sorban következtek a tisztesek. Nekünk újoncoknak ez nagyon jó volt, mert sokat tanultunk a hibákból. Általában azokat a gyakorlatokat csináltuk meg, amelyeket a terepasztalon az ólomkatonákkal már sorban mind lejátszottunk.

Mikor az újoncokra került a sor, engem gyakran jelöltek vezetőnek. Olyan lámpalázam volt, hogy a jelentést Lamos főhadnagynak csak dadogva tudtam beadni. De az egész gyakorlatom elhibázott volt. Ácstól Komáromig egy halogató harcot kellett levezetni. Az első hibát ott követtem el, hogy nem tudtam az egységeket megfelelően elosztani, a terepszakaszokat is rosszul választottam meg. Közel bevártam az ellenséget, nem tudtam leválni kellő időben. Lamos főhadnagy nem segített egy szóval sem. A főcsapatnak küldött jelentés is rossz volt. Borzasztó zavarban voltam, ilyen nagy egységet még nem vezettem, még egy rajt sem. A tisztesek gúnyoltak a végén. Hamarosan rájöttünk, hogy nem is olyan könnyű elvezetni, még egy rajt sem. Én nem szóltam semmit mikor gúnyolódtak. Gondoltam magamban, ez volt az első, majd lesz még biztosan több is. Akkor majd bátrabb leszek. Mert bizony a parancsadással elég nagy probléma volt. De úgy vettem észre, hogy ez a többieknek is elég nehézkesen ment. A Lamos főhadnagy azon kívül, hogy elmondta a gyakorlat hibáit nem marasztalt el, de a többi tiszt sem. Ahogy telt az idő, mindig bátrabbak lettünk és a gyakorlatok is egyre jobbak lettek, kevesebb hibát követtünk el. Alig volt már olyan, akinek ne lett volna állandó kimaradása.

Kaptunk olyan gyakorlati feladatokat is, amiket teljesen magunknak kellett megoldani. Elmentünk Ácsra, Kocsra, Mocsára, Nagyigmándra, a Csallóközbe Aranyosra, Ogyallába, Komáromba, Szentpéterre, volt mikor csak délután sikerült visszamenni a laktanyába. Már a negyedik hónapban voltunk. Szerveztek egy közös gyakorlatot is az iskolának meg a századnak, Igmánd és Harkálypuszta között. Az útelágazásnál volt egy hatalmas jegenye, ott volt a gyülekező és a gyakorlat elemzése. Himódi alezredes jó néhány hallgatót megkérdezett, hogy kivágta volna-e az útkereszteződésben lévő, a harckocsik mozgását akadályozó fát? A hallgatók felét megkérdezte, természetesen a parancsnokokat is. Mind azt mondta, hogy kivágta volna. Legutoljára engem kérdezett meg: Na fiam, te is kivágtad volna? Mondtam, hogy nem!- És miért nem vágtad volna ki a fát?- Azért alezredes úr, jelentem, mert nekünk sem fűrészünk, sem fejszénk nincsen. Mert nem vagyunk felszerelve.- Jól látod, fiam. Hallották urak? Lamos főhadnagy úr három nap szabadság! —- Igenis, alezredes úr!- Alezredes úr köszönöm a jutalmat, de nem tudom elfogadni.- Miért nem?- Mert nincs pénzem hazautazni.- Rendben itt van húsz pengő. (Belenyúlt a bukszájába és odaadta.)

26