Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
XIII. rész. Hazatérés
kérdeztem: - Mikor indul vonat Pestre?- Hát az fiam, egy óra múlva indul, de ti nem fogtok azzal hazamenni, mert itt a határon katona nem mehet át, amíg le nincs fertőtlenítve, és még orvosi vizsgálaton is át kell esni.- Igaz, hogy ha Lavocsninak mentünk volna, ott is ugyanezen át kellett volna esni, csakhogy ott a magyar csendőrök többet szőröztek volna, mint Bécsben. És ha olyan frontszakaszról jött valaki, azt hamar visszaküldték. Ha pedig nem tudta magát megfelelően igazolni, bizony hadbíróság elé állították, szökevénynek nyilvánították, és akkor nem volt kegyelem, sortűz volt a vége. Bécsben bekísértek bennünket a várba, ott kaptunk rendes szállást. Addig nem mehettünk be a szobába, amíg le nem fürödtünk és a ruházatunkat le nem fertőtlenítették. Kaptunk rendes szobát, ágyat, ágyneművel, és adtak rendes ebédet, főtt ételt. Aki akart, kimehetett a városba, csak megmondták, hogy öt órára legyen bent, mert akkor lesz a vacsora. Ebéd után mindenki kiment a városba, mert valamennyi márkája mindenkinek volt, birodalmi márkában, mert a zsoldot azzal fizették. Én egyenesen kimentem a pályaudvarra, hogy találkozzak Hidasi tanár úrral. Bent a várban megvacsoráztunk és hosszú hetek óta először aludtunk finom paplanos ágyban. Először majdnem nem mertünk belefeküdni, de azután elaludtunk, mert amióta Krakkóból eljöttünk, még csak szundikálni sem tudtunk rendesen. Reggelig aludtunk, nyolc órakor indult a pesti vonat. Hat órakor keltünk, rendbe hoztuk magunkat, megreggeliztünk, a leltárt átadtuk, mert a németek, amikor a szobába bementünk precízen mindenről leltárt készítettek. Mikor elmentünk, azt ugyanúgy darabszámra le kellett adni. Megköszöntük a gondnoknak, a jó, finom, kellemes szállást és elindultunk az állomásra. Mikor beszálltunk, a Pulmann-kocsik- ba, szinte egészen furcsa volt, mert a katonának csak marhavagon jutott osztályrészül. Egyszer csak megmozdult a szerelvény és elindult. Abban a pillanatban elkezdtük énekelni:- Majd ha egyszer vége lesz a sok szenvedésnek, nézzétek el a huszárnak, ha egy kicsit részeg, megszabadult a haláltól, sej, hazaviszi az útja kifele áll mindenből a szekere rúdja. Odahaza száz ölelő kar, édes csók várja, nem pedig a hideg lövészárok, más lesz a párnája, nem fütyül a füle mellett, sej, csak az esti szellő, azt fütyüli a csatában, ő volt a legelső. A vonatunk Burgenlandban járt, Bruck körül, Kaiser Tóni kereste a kesztyűjét. Még valamikor a felesége küldte neki, öt ujjas, báránybéléses kesztyű volt. Össze-vissza kereste, de csak az egyiket találta.- Mit csináljak ezzel az egy kesztyűvel? - lehúzta a vonatablakot és kidobta. A vonat robogott tovább, hamarosan Hegyeshalomba értünk. A határőrök és a vámosok nem sokat törődtek velünk. Mondtam a fiúknak, hogy Mosonmagyaróváron leszállunk.- Miért? - kérdezték. 210
