Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)

XII. rész - Heves harcok a Sztálin országút és vasútért

ezred második zászlóalja. Január 17-én, amikor a harcok befejeződtek, a hatodik hadosztály 12 ezer emberéből 4200 fő maradt. Sok volt a halott, meg a sebesült, rengetegen fogságba estek.

Mi Kocsatovkán védtünk, azt lehet mondani, hogy a századunk 17-ére teljesen le lett fejezve. Elesett a századparancsnok, a helyettes, három zászlós, a Schneider Pali, Rátonyi Gyuri, Béres őrmester. Rengeteg volt a sebesült meg a halott is. A sebesülteket Jablocsnójéba hordták, ott volt a tábori kórház. De nem mindenkit tudtunk elszállítani, mert csak lovasszánkó állt rendelkezésünkre. A másik nagy baj az volt, hogy az ezrednek csak egy orvosa volt, ő pedig egyedül nem győzte a sok műtétet, bár még dolgozott két egészségügyis mellette. Sokszor gyertyafénynél operált. A sebesülteket Oszkinóban egy épületbe raktuk be, mert kinn reggelre sokan megfagytak a hó tetején. Sokan voltak akik a kezüket az ég felé fordítva haltak meg. Volt aki a puskájára támaszkodva fagyott meg. Ott Kocsatovba, Ivanovka körül a hómező tele volt halottakkal. Szanaszéjjel hevertek magyarok, oroszok vegyesen. A szél behordta őket éjjel apró porhóval. De nem csak emberek, hanem lovak, szekerek, kocsik is hevertek mindenfelé. Itt találkoztam az egyik óvári busszal az árokba borítva. Ginszi Oszkár vezérőrnagy úgy eltűnt a harcok alatt, hogy csak visszavonulás után, valahol Kijev táján került elő.

A megsemmisült hadosztályunkból megmaradt néhány embert hozzácsatolták a kilencedik hadosztályhoz. Azt lehet mondani, hogy ez a hadosztály még majdnem sértetlen volt. A két hadosztály felett Oszlányi Kornél ezredes diszponált. A hatalmas veszteségekről nemcsak a magyar kormány nem vett tudomást, de még azok sem, akik a 2. hadsereget vezették. Csak egyet hajtottak, az utolsó emberig való kitartást. Jányi Gusztávot csak a felsőbb szintű vezetők tisztelték. Azt talán kevesen tudják, hogy rajkai születésű sváb szatócs kereskedőnek volt a fia. Minden erejével a németeket szolgálta. Már elég magas rangú törzstiszt volt, amikor megmagyarosította a nevét. Azelőtt Hauczinger Gusztáv volt. Ismertem a szüleit, a család a harmincas években költözött fel Pestre. Nagy tudású főtiszt volt, de a katonáit semmibe vette, Kovács Gyula vezérőrnagy vezérkari főnökével együtt csak a németek érdekeit nézte. Az igazsághoz tartozik, hogy Jányi vezérezredes már régebben kérte, követelte a hadsereg felfegyverzését Weisz bárótól, a II. magyar hadsereg felettesétől. Nagyon kellett volna a fegyver, mert az első vonal mögött ott volt az a pár ezer ember fegyver nélkül. Azok, akiket kihoztak váltásra és pótlásra, csak alaki kiképzésben részesültek, mint a leventék.

A doni arcvonalon nyugodt volt a helyzet, még január 10-12-én is átmentek a 22. gyalogezredtől a befagyott Don vízén felderíteni. Géppuskát, golyószórót, sőt még aknavetőt és foglyokat is hoztak. Majd, ha jól emlékszem január 12-én, az oroszok Urivnál megkezdték a támadást. A 20. hadosztály katonái elmondták, hogy egy óra hosszat lőtték ágyúval a magyar állásokat. A soproni 4. gyalogezred volt védőállásban, körülbelül 10-12 km széles, erdős, bokros területen. Egy olyan ezred, amely májustól állandó harcban állott és teljesen ki volt merülve. Sok volt a legyengült ember, sőt nem kevesen végelgyengülésben haltak meg. Az ezredparancsnok pedig erről szinte alig tudott valamit. Mert tíz kilométerre volt a főhadiszállás. Főleg az idősebb korosztályban voltak jobban legyöngülve. És mégis két napig tartották a vonalat.

161