Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
XII. rész - Megérkezett a váltás
sek, hogy az ezredes azt mondta:- Uraim! Németország ezt a háborút elvesztette! Már akkor, amikor Oroszországot megtámadta! Erre megszólalt az őrnagy:- De ezredes úr! Több mint kétezer kilométerre vagyunk a határtól!- De ne felejtse őrnagy úr, hogy augusztus óta még egy métert sem mentünk előre! Azóta egy helyben topogunk. Meg azután az utánpótlás is messze van. De ha Magyarország a háborúból most kilépne, az sokat segítene az országnak. Még akkor is, ha esetleg a németek megszállnák az országot! - még annyit mondott - Uraim! Ne felejtsék el, nekünk sem a Donnál, sem Ukrajnában semmi keresnivalónk nincsen! Ez nem a mi háborúnk! Amíg mi itt egy helyben állunk, ott túl azok felkészülnek! - és az oroszok felé mutatott. Én akkor ennek a kijelentésnek nem tulajdonítottam semmit. Nekem ilyenek csak akkor jutottak eszembe, mikor a doni arcvonalon dúltak az egyenlőtlen harcok. Mikor órák alatt századok, zászlóaljak semmisültek meg, még januárban, meg februárban. Nem sokat kellett várni, hogy Tímár ezredes szavai beteljesedjenek. Még annyit, hogy Sztálingrádnál a sokkal jobban felszerelt hatodik német Paulus-féle hadsereg sem tudta felvenni a harcot, 333 ezer német kapitulált az orosz hadsereg előtt. 2. Megérkezett a váltás! December és újév között megérkezett Schneider zászlós 80 fős, pótlással és váltással. Méghozzá fegyver nélkül. Kérdem én milyen hadsereg az, amelyik fegyver nélkül küldi katonáit egy állig felfegyverzett hadsereg ellen. A pótlás és a váltás nem mind a mi századunkhoz jött. Hozzánk csak 30 fő került, a többit a hatodik századhoz irányították, tőlünk kb. 160 kilométerre. A hadosztálytól kaptunk három gépkocsit, ponyvásat, azzal mentünk. Schneider Pali kért meg, hogy menjek el vele. Én meg örültem, hogy addig sem kell a Hetesi hadnaggyal lennem. Vesztemre. Megjöttek a Botondok, az ötven fő elhelyezkedett a gépkocsin és elindultunk, 1943. január 5- én,. A hideg még mindig csak 10-12 fok volt. Január 8-án értünk Ivanovkára, a Dontól olyan 6- 7 kilométerre. Jelentkeztünk a század parancsnokánál, Bárci Bálványosi Sacger Géza főhadnagynál. Nagyon szívélyesen fogadtak bennünket, de az egész századunkat házaknál szállásoltuk el. Ivanovka elég nagy község volt. Úgy volt, hogy másnap visszamegyünk Hutor Mihajlovszki- ba, de csak ketten. Azt már nem tudom, hogy mégis miért nem mentünk vissza. Január 8-án, a Don csendes volt, semmi mozgás nem volt. Ezen a napon a hőmérő higanyszála már - 25 fokot mutatott. A frontvonal mögött itt sok volt a fegyvertelen katona, akiket váltásra hoztak ki. Napközben alaki kiképzésben részesültek. Otthon azt mondták nekik, hogy fegyvert, ha kiérnek, akkor kapnak. Az volt a baj, hogy kint sem volt fegyver, csak az ami a sebesültektől és a halottaktól maradt. Sacger főhadnagynak nem kellett volna a frontra kijönni, megtehette volna úgy, mint ahogy a többi arisztokrata megtette. Apja huszár ezredes volt, mellesleg bárói címmel is rendelkezett. Azt mondta, hogy nem hagyja el a századot. Ott is maradt Kocsatovkán. Különben voltak nálunk grófok, földbirtokosok és mások. Bent voltak a menet159
