Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
II. rész. A kiképzés
Igaz nemcsak a zsidóknak, de nekünk sem volt rózsás az életünk. Ott lépésben nem lehetett járni, mert aki nem futólépésben ment, akkor már suhogott a nádvessző vagy a derékszíj. De még meg is kellett köszönni, ha az újoncokat végig vágták. Már háromhetes katonák voltunk, amikor az egyik szombat délután azt mondta nekem Abonyi törzsőrmester: Te pívas öcsém! Itt van a kardom, pucold meg! Holnap én vezetem a református legénységet a templomba. Gondoltam magamban rendes ember vagy, szépen megpuculom. A hortmány karikát nem szabadott levenni, én meg levettem, hogy ne akadályozzon a pucolásnál és a kardbojttal együtt felhajítottam a nyeregállványra. Közben hat óra lett és kiabálta az új parancsnok: Vacsorára sorakozó! Ahogy rohantunk a patamosóba, elfelejtettem a hortmány karikát zsebre vágni. Pár nappal előtte kaptunk Fehérvárról egy szakaszvezetőt. Amíg mi elvoltunk a vacsoráért, bement az istállóba és elvitte a hortmány karikát. Hamarosan jött is a szakaszvezető.- Kié ez a kard?- Abonyi törzsőrmester úré! — feleltem.- És hol van a karika róla?- Szakaszvezető úr elvitte!- Mit gondol maga egy magyar királyi huszár szakaszvezetőről, hogy az lop? Nyomjon le néhány feküdjöt, közben keverje még egy-egyszer ül le. Ha elfárad szóljon.- Már sokat megcsináltam, kezdtem elfáradni. A szakaszvezető meglátta, hogy lassan csinálom, miközben ő a nádvesszővel veregette a csizmája szárát.- Na mi van, nem bírja? Akkor mondok könnyebbet. Ereszkedjen le csípőre és ezt az istállót addig ügesse körbe amíg nem szólok. Talán hat-hétszer körb^ügettem. Azt mondta:- Álljon fel semmirevaló rongy alak! Dühös voltam, de nem szólhattam, a baj társaim már sajnáltak. Mikor felálltam azt mondta: Hanyatt feküdj, a lábakat 45 fokba. Már amúgy is el voltam fáradva, két percnél tovább nem bírtam tartani. Elkezdte a combomat a nádvesszővel ütni, közbe szidalmazott, mindennek elmondott, a szavakat nem írom le. De mikor a szüléimét elkezdte szólni, akkor már nagyon forrt bennem a méreg. Azt mondta: álljak fel. Felálltam, rálépett a csizmám orrára és a nádverővel felpeckelte az orromat, hogy a könnyeim kicsordultak, meg az orrom vére is elindult. Akkor már nem törődtem azzal, hogy mi lesz a következménye. Megfogtam a szakaszvezető nyakát és belevertem a fejét a nyeregállványba, hogy úgy megdagadt a feje, hogy a huszárcsákó nem ment a fejére. Egy pillanatra mindenki meglepődött. Én magam is. Aztán engem elkísértek az őrségre és bezártak a fogdába szombat este 7 órakor. Jött a laktanyás tiszt, azt kérdezte: magával mi történt, hogy idekerült? Elmondtam neki, hadnagyi rangban volt. Nem ismertem, mert akkor láttam először, nem a mi századunkba tartozott. Azt mondta, ezért fél évet fogok kapni Fehérváron. Egy kicsit meglepődtem, de belenyugodtam, mert kárpótoltam magamat azért, amit a szakaszvezető művelt velem. Tettleges fegyelemsértésért magas büntetést adtak akkor. Akkor voltam 18 napos katona. Kaptam pokrócot, meg a köpenyemet is lehozatta a hadnagy. A vacsora az elmaradt. Valahogy nem is voltam éhes az izgalomtól. Vasárnap (másnap) rendesen jó nagy adagot kaptam mind a három étkezésnél. Hétfőn tízóra tájban az a tizedes jött értem, aki az állomásra kijött értünk. Akkor már tudtam a nevét, Balog Istvánnak hívták. 15
