Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)

XI. rész. A harcok sűrűjében

ha csak lehetett nemcsak a sebesülteket, hanem a halottakat is összeszedte. A temetés katonai tiszteletadással történt. Néhány tiszt is volt a halottak között, zászlós hadnagy és egy főhadnagy is: Győrfi Bengyel. Akkor még senki nem gondolt arra, hogy két hónap múlva a halottakra sokszor már csak egy kevéske föld vagy hó kerül.

November végére a századok eléggé megfogyatkoztak, vártuk a váltást. Egész decemberben csak felderítő tevékenységet folytattunk. Két nap múlva, a harcok után, amikor a századunk összejött, akkor tudtuk meg, hogy Sarkadi Pisti elesett, és még mások is. Mindegyiknek a nevét nem tudom, de Tímár Pistit nem felejtettem el, lóhátról lökték le, Sarkadi pedig Hinyelnél egy dombélen a tüzelőállásban megsebesült, látták amikor az oroszok elvitték. Állítólag el tudták volna hozni, csak Vitéz Csatári hadapród úr nem engedte, mert nagyon lőttek. Két nap múlva, amikor mentünk reggelizni, ott találtam a konyhánál. Nekirontottam és a Csatári Tibort a sok nép előtt elmondtam mindennek. Nem szólt semmit, csak nézett. Mondtam neki, hogy:- Szar vagy! Nem vitéz! Előfordult olyan, hogy a halottat nem tudtuk elhozni, de sebesültet nem hagytunk el soha.

Egy hónap múlva azok, akik a harcokban részt vettek, Hutor Mihajlovszki főterén felsorakoztak. Akiket kitüntettek azok a századok előtt sorakoztak egy sorban. Különben a századok négyszögben álltak fel. Platti József őrnagy olvasta a neveket, először a hősi halottakét, utána a sebesültekét. Mindenki fel volt háborodva amikor v. Csatári Tibor nevét olvasta, aki nagy ezüst vitézségi érmet kapott. De Csatári akkor már nem volt velünk, mert beteget jelentett és kórházba került idegösszeroppanással. Ossze-vissza 2 hónapot töltött a fronton, egyetlen egy bevetésen vett részt és dupla vitéz lett. De azt az egy bevetését sem teljesítette becsülettel, mert elhagyta a sebesülteket.

157