Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
XI. rész. A harcok sűrűjében
Hetesi hadnagy szakaszát hátra hagyta, biztosítás végett. Ö meg körülbelül 500 méter távolságra követett a szakasszal minket. Mindig arra mentünk, amerre a harci zajt hallottuk. Ahogy a folyót elhagytuk, orosz halottak hevertek az úton. Tőlünk jobbra, a falu felől erős fegyverropogást hallottunk, de mi továbbmentünk ügetésben egy sorban úgy 10-15 méter távolságra. Egyszer csak a két lovas, akik elől voltak, jelezték, hogy a völgyben Krasicska felől kozákok közelednek, körülbelül százan lehetnek. Pázmány zászlóssal előre mentünk, az erdő széléig, ott láttuk, hogy úgy jönnek, mint a csorda, nem harci alakzatban. Lassan Hetesi hadnagy is megérkezett a szakaszával. Az erdőben leszálltunk a lóról, mindenki tüzelő állást foglalt az erdő szélén. A golyószórók megfelelő távolságra el lettek osztva, és vártunk. Mikor már körülbelül 400 méterre voltak, Pázmány Péter kiadta a tűzparancsot. Géppuskánk nem volt, de a hét golyószóró meg a géppisztolyok, karabélyok egyszerre elkezdtek tüzelni. A kozákok nem számítottak rá, hogy velünk találkoznak. Volt kavarodás, a lovak össze-vissza bolyongtak, sok kozák leesett a lóról, de volt, aki lovastól felbukott. Kiabáltak, és aki tudott menekült Zsikov irányába. Mikor láttuk, hogy a kozákok elmentek, Pázmány zászlós Hetesi hadnagy szakaszát otthagyta biztosítani, mi pedig lóra ültünk és vágtában megindultunk Lukasevkára. Hetesi hadnagynak megmondtuk, hogy ha a harci helyzet olyan lesz, jöjjenek utánunk. A faluhoz közel olyan 4-500 méter széles szántás húzódott. Nekünk ezen a sík terepen kellett keresztül jutni, hogy a kertekbe érjünk. A faluban már házról-házra ment a harc. A falu körül volt véve drótakadállyal meg lövészárokkal. De a harcok már azokon túl folytak. Mi az erdő szélen támadtuk a falut, a kertek felől. Három irányban támadtunk, jó széles sávot foglaltunk el. Szinte csak szökellve tudtuk átszelni, mert az oroszok már minket is lőttek a faluból. Bors őrvezető rajának délután egy óra tájban sikerült lejutni a kertekbe. Pázmány Péter egy embert hátraküldött, hogy Hetesi hadnagy küldjön egy rajt segíteni, Egy jó óra múlva megérkezett a raj, amit kértünk. Elkezdtünk tüzelni, hogy a szántáson mihamarabb átérjenek. Török Sanyi rajának a balszárnyon volt a legnehezebb dolga, már két sebesültjük is volt. Nem volt orvos meg azt sem tudtuk, hogy hová vigyük a sebesülteket, mert még egy házat sem foglaltunk el. Magunk kötöztük be őket, ahogyan tudtuk, utánunk vánszorogtak, míg a házakig eljutottunk. Délután volt már mikor sikerült betörni az utcába, ahol egyesültünk a gyalogsággal. Csak lépésről-lépésre, házról-házra tudtunk előrejutni. Délelőtt elesett a századparancsnok is. Azt már csak jóval később tudtuk meg, hogy sebesülten négyszer vezette ellentámadásra a századát. Már kezdett sötétedni, amikor a falut visszafoglaltuk. Nekünk is két halottunk lett, a Dolnik, meg a Fülöp István, a második raj golyószórósa. Ezen kívül még két, nem túl súlyos sebesült. Az iskolában volt a segélyhely, egymás hegyén-hátán a padlón hevertek a sebesültek. Egy fiatal orvostanhallgató operált két egészségügyi katonával. Kötszer sem volt a katonák adták oda a sebkötöző csomagjaikat. A gyalog századnak 24 óra alatt harminc százalékos vesztesége lett. Ügy nézett ki, hogy az oroszok is elcsendesedtek. Rengeteg halottjuk, meg sebesültjük volt azoknak is. Érthető hiszen olyan sűrűn jöttek, mint a csorda. Dél felé a gyalogság segítséget kapott a 22-tesektől, összeszedtük a halottakat, és mind elszállították Hutor Mihájlovszkiba, ahol volt egy nagy katonatemető. Talán lehettek 200-an is. Attól nem kellett félni, hogy oszlásnak indulnak, mert ha nappal megenyhült is, éjjel fagyott. A temetés négy nap múlva volt, addigra már mindent elintéztek. Minden halottat külön sírba helyeztünk, koporsóban. A katonaköpeny szolgált szemfedőül. Az orosz halottakat is odatemettük, egy külön parcellába, de csak azokat, akiket az oroszok nem tudtak elvinni. Mert az orosz, 156
