Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
XI. rész. A harcok sűrűjében
szakaszból egy rajt át kell adni a Csatári Tibor hadapród őrmesternek. Pázmány Péter tiltakozott, de az őrnagy hajthatatlan volt. Azzal érvelt, hogy a Csatárinak olyan feladatot adott, amivel bebizonyíthatja a tudását. Péter nem akart senkit jelölni. Egyszer csak Sarkadi tizedes jelentkezett:- Zászlós úr! Engedje meg, hogy én menjek, mert nálam majdnem mindenki tényleges és legényember. Pázmány Péter nem akarta elengedni. Azt mondta:- Sarkadi maga nagyon vakmerő.- Majd vigyázunk zászlós úr! - ezzel elment és jelentkezett Vitéz Csatári Tibor őrmesternél. Igaza lett, többet nem tért vissza. Én előtte való éjjel azt álmodtam, hogy Sarkadi Pistának levált a csizmatalpa. Nem vagyok babonás, de ez legtöbbször halált jelent, és most bekövetkezett. Fél ötkor kiadták a parancsot a század nagyobbik fele Marcsihina Budának ment az őrnaggyal, a második szakasz, a miénk pedig Kamenkának. A vezetést nem a mi hadnagyunkra bízták, hanem Pázmány Péter zászlósra, aki gyors gondolkodású és bátor parancsnok volt. Én úgy vettem észre, hogy a Hetesi hadnagyot nem is nagyon zavarta, hogy nem ő vezette a hadműveletet. Ügetésben mentünk, amikor Kamenkát elértük. Itt Pázmány Péter ismertette a feladatot. A két szakasznak Pigarjevkán keresztül Lukasevkába kellett menni, mert Győrfi Bengyel főhadnagy századát bekerítették. Sok magyarázatra nem volt szükség. Pázmány Péter Török tizedes raját küldte előre. A mi hadnagyunk pedig az oszlop végén lovagolt. A harci zaj egyre közelebb került. Nagyon óvatosan mentünk, nehogy meglepetés érjen bennünket. Előrementem Török tizedeshez, utánunk jött Pázmány Péter 200-300 méterre a csökkentett szakasszal, mert a szakasz csak két rajból állt. Ahogy elindultunk Kamenkáról, egy kisebb erdőn kellett keresztül menni. Az erdőn túl vezetett a moszkvai vasútvonal, de most nem ment rajta szerelvény. A vasútvonalon túl már Pi- garjevka húzódott, vagy két kilométer hosszú falu volt, két sor házzal. Nekünk egy vasúti hídon kellett átmenni. Török tizedessel előrementünk, hogy a terepet szemrevételezzük. A töltéstől körülbelül másfél kilométerre volt a falu, amit a 46/III. zászlóalj védett, de csak két századdal, mert a harmadik az a Szejm folyó túlsó oldalán harcolt a többszörös túlerővel. Ahogy a híd túloldalára értünk, láttuk, hogy az oroszok támadják Pigarjevkát, és azt hittük, hogy egy helyen már betörtek a faluba. A rajt gyorsan lóra szólítottam és a töltésről kezdtük hátba támadni az oroszokat. Lett nagy riadalom. Nem tudták elgondolni, hogy mi történt, közben Pázmány zászlós is megérkezett, azok meg csak úgy lóhátról oldalba támadták őket. Jó két órás harc után sikerült a zászlóalj két századát megszabadítani a teljes bekerítésről. De ha tudták volna az oroszok, hogy ilyen kevesen vagyunk, nem hátráltak volna meg olyan gyorsan. Mi lóháton gyorsan tudtunk tüzelőállást változtatni, így azt gondolták, hogy sokan vagyunk. Nekünk az erdő is sok segítséget nyújtott. Nekik meg, hogy a falut elérjék 5-600 méter, sík terepen kellett átjutni. Ahogy a faluba beértünk a 46-osok nagyon örültek. Beszéltünk az öreg Borozsnyai alezredessel, megköszönte a váratlan segítséget, és mentünk tovább Lukasevká felé. Azért a zászlóaljnak is akadt tennivalója, mert a temető felöl az orosz még támadott. A folyó túloldalán is heves harcok voltak. Nekünk kellett odamenni, hiszen azok már egész éjjel harcban álltak. Ahogy átkeltünk Pázmány Péter Török Sanyit másodmagával előre küldte, 155
