Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)

II. rész. A kiképzés

- Te hol ültél már lovon ? — kérdezte a törzsőrmester.- Bábolnán voltam hat évig kishuszár — felelte az újonc.- Rendben van, akkor te felülsz a Szólátra.

Azután a faltól kezdte válogatni, hogy ki milyen magas is körülbelül, s hogy milyen súlyban volt. A második én voltam, te pedig felülsz a Teára a fal mellett. Szép kakasfejű, arab fajta volt nagyon finom járású. Mikor mindenki megkapta, hogy melyik lovat fogja lovagolni, bementünk a nyergesbe és megkerestük azt a nyerget, amelyik a lóra volt passzítva. És megkezdődött a nyergelés.

Mikor végeztünk, akkor húztuk fel a csizmát. Mert csizmában nem szabadott a lovak közé menni. A csizmának nem szabadott porosnak lennie. Mindennap pucolni kellett. Olyan fényesnek kellett lennie, mint a tükör. Mikor készen voltunk az istállóparancsnok vezényelt, kibújás és az őrvezető megindult, utána sorban követtük, és libasorban megindultunk a lovardába. Mivel az idő szép volt, a szabadtéri lovardába mentünk. Ott a lovarda szélén körbe felfejlődtünk. Aztán állj!-t vezényeltek és jobbra át!-ot. Utána volt: lóra! Mikor mindenki lovon volt, megindultunk. Lépésben csináltunk két kört, utána átváltottunk ügetésbe. No aztán lötyögtünk a nyeregben, a lovak meg elkezdtek fickándozni, mert a törzsőrmester a hosszú ostorral állandóan pattogtatott. Meg pihentek is voltak. Bizony már az első nap potyogtunk a földre. Olyankor csak azt mondta a törzsőrmester:- Ki adott engedélyt a leszállásra? Jól van, máma még elnézem, de ha holnap valaki engedély nélkül leszáll, annak 20 fillér le lesz vonva a zsoldjából.

Egy Horváth nevű társunkat Szivar nevű lova naponta 5-6-szor ledobta. Nagyon nehezen tanult meg lovagolni. De megtanult. Lassan azért mindenki megtanult. Aki nem tudott a lóra felugrani, az istálló háta mögötti rendes falovon gyakorolhatott, egy őrvezető parancsnoksága alatt. Azt mondták, aki megtanul, az húsvétra hazamehet. De abból nem lett semmi.

Időközben az újoncok is összeszoktak, igazi bajtársak, barátok szerveződtek. Akkor már az első zsidótörvény is megszületett, de az még nem volt olyan veszélyes. Zsidó csak rangot nem kaphatott. A mi szakaszunkban is volt négy zsidó, véleményem szerint jó bajtársak voltak. Nem voltak gazdagok, iparoscsaládból származtak. Munkával keresték a megélhetésüket, ketten-ket- ten pedig falusi szatócsok voltak. Kettővel testi-lelki barátok lettünk. A Muszka Miskával, meg Porgecz Árminnal, aki rabbinak készült és kóser zsidó volt. A kincstári kosztot nem ette meg, mert az disznózsírral volt készítve. A szülei vagy pénzzel, vagy pedig természetben segítették. Mellettem lévő ágyon aludt, a tisztesek, de még az öreghuszárok is úgy bántak vele, sok a kutyájával sem bánt úgy. Már eltelt egy hónap, amikor Ármin azt mondta nekem egyik este, mikor felmentünk a szobába:- Te Feri! Én teérted tudod milyen sokat imádkozok!- És miért? - kérdeztem Ármintól.- Azért, hogy téged vigyenek el iskolára.- Aztán miért akarod hogy engem elvigyenek?- Azért, mert te nem haragszol a zsidókra - felelte Ármin. És akkor odaveszel a rajodba, igaz?- Igaz Ármin, de te imádkozhatsz akármennyit, azt mások határozzák meg, nem mi.- Figyeld meg, hogy a zsidók istene meg fog segíteni.

14