Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
X. rész. 1942 júliusától
- De te is megsebesültél, hiszen a nyakad véres, meg alig tudsz beszélni - mondta a zászlós. - De a sebesültekkel mit csináljunk?- Küldöncöt kell küldeni az őrnagyhoz, hogy küldjön kocsit a sebesültekért és a halottakért. Nem is gondoltuk, hogy a németeknek, meg a századnak is voltak veszteségei. Pázmány Péter Pimpli őrvezetőt küldte az őrnagyhoz, de nem kapott segítséget, mert már mind a négy kocsi elment Hutor Mihajlovszkiba az ottani sebesültekkel, meg halottakkal. Mondtam a Péternek:- Tudod mit! Bemegyünk Nikicsekére, nincs messze, szerzünk valamilyen fogatot, aztán arra felrakjuk a sebesülteket és a halottakat.- Jól van. Menjél valakivel, aztán szerezzél valamit, mert ezek az emberek nem keverhetnek itt a hajdinába nem tudom meddig. Be voltak ugyan kötözve, de a legyek majd megették őket. A kötések átivódtak, ezért lepték el őket a legyek. Kuglics őrvezetővel a tanyára indultunk. A harcok már kezdtek elcsendesedni, érezhető volt, hogy az oroszok utóvédharcot folytatnak. A tanyán, szerencsénk volt, mert találtunk három fogatot, igaz, hogy férfi kocsis nem volt, csak nő.- Mindegy! - mondtam nekik. - Fogjatok be és szállítsátok a sebesülteket Hutor Mihajlovszkiba! Nem akartak, de mondtam nekik, hogy muszáj. Azért nem akartak jönni, mert azt mondták, hogy majd jönnek a partizánok és őket kivégzik, amiért segítettek nekünk. Mondtam nekik, hogy én nem tehetek mást. Aztán végül is befogtak és jöttek velünk. Ezalatt az idő alatt a századunk összegyülekezett és indultak vissza Hutor Mihajlovszkiba. A németek megszállták a falut, mi pedig visszaértünk a szakaszhoz, felraktuk a két kocsira a sebesülteket, egyre pedig a három halottat. És megindultunk mi is vissza Hutor Mihajlovszkiba, de először még lementünk a kanálisba a lovainkért. A lótartóink elmondták, hogy mit álltak ki a harcok alatt, alig tudták a lovakat megtartani. Lóra ültünk és lépésben elindultunk, a század meg megint otthagyott bennünket, mint Szent Pál az oláhokat. Nem hiányzott senkinek, hogy egy szakasz nincsen. Meglátszott az őrnagyon, hogy lovas tanár volt, nem harcászati ember. Kérdeztem a Pétertől:- Mi a véleményed a mai nappal kapcsolatban?- Az, hogy ennek nem szabadott volna megtörténnie.- Látod most meg elment a század, minket itt hagyott. Toszt főhadnagynál ilyen soha nem fordult elő - mondtam a Péternek. Azért mi is megérkeztünk Hutor Mihajlovszkiba, és a sebesülteket leadtuk a tábori kórházba. Megjegyzem a sebesültek közül csak kettő volt magyar. A halottak közül is csak a két magyar volt, a többi ruszin. De azokért is kár. Mikor a sebesülteket leadtuk, és a halottakat elvittük a századhoz, akkor lepődtünk meg, mert nem három halottja lett a századnak, hanem tizennégy. Másnap eltemettük őket, a temető már jól ki volt bővítve tavasz óta. Németek is kerültek bele, mert azoknak is voltak halottjaik. Közösen temettünk, a nagy katonatemetőben szépen sorakoztak a nyírfa keresztek a sisakokkal. A három asszony éjjelre ott maradt a századnál, jól el lettek látva élelemmel. Egyszer valamikor ősszel voltam felderíteni ismét Nikicsekét, a partizánok nem végezték ki az asszonyokat. 148
