Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
X. rész. 1942 júliusától
mögött a hajdinát is teljesen felszántotta az aknalövedék. Még nem volt veszteségünk. Később láttam, hogy tőlünk jobbra jönnek vagy húszán, integettem nekik, hogy maradjunk. De hiába volt, mert nem figyeltek. Egyszer csak látom, hogy összefutnak, gondoltam vagy halottjuk, vagy sebesültjük van. Mert azokat is lőtték, és őket is a mieink. Láttam, hogy itt cselekedni kell, mert nagy baj lesz. Megpróbáltam hátrakúszni, de gondoltam soká érek a kanálisba. Megpróbáltam szökellve, felugrottam, futottam egy darabot, aztán megint elfeküdtem. Azok ott lent a völgyben még mindig próbálkoztak feljutni. Már vagy 150 métert hátramentem, ott feküdt a völgybe Szócska János őrvezető. Mondtam neki, hogy valahogy menjen fel a peremvonalra, ott nem lőnek annyira. Ekkor az oroszok felől irtó süvítés a levegőbe juj-juj! Pont ott csapódott be, ahol mi voltunk, egy hatalmas robbanás, nagy füst és nem tudom mi történt velem. A jobb fülem elkezdett vérezni, semmit nem hallottam, csak zúgott. Odanéztem a Szócskára, pont akkor hajtotta le a fejét, gyorsan odamentem, hogy megkérdezzem hol sebesült meg. De én sem tudtam rendesen beszélni, csak makogtam. Szegény Szócska akart valamit mondani, de nem volt rá ideje, meghalt. Biztosan a feleségének akart üzenni, de a sisakja alól folyt a vér, egy szilánk a halántékát érte, és végzett vele. Összeszedtem magam és továbbmentem. Sikerült a kanálisba eljutnom, nem mentem 200 méterre, a partnak volt egy szakadéka. A német abból a szakadékból lőtte villámgéppuskával a mieinket a hajdinában. Ő engem nem vett észre, elkaptam a csövét és két kézzel kirántottam a kezéből a fegyvert. Feltartotta a kezét és meg volt rémülve. Bizonyára azt gondolta, hogy orosz vette el a fegyverét. Kérdeztem tőle:- Mit csináltál? A fél szakaszomat agyonlőtted! Az meg csak mondta:- Kedves Bajtárs! Én nem vagyok bűnös, parancsra csináltam! Sokszor elgondoltam azóta is, hogy nem ő a bűnös. Talán 19 éves volt, nem több. Most már nyugodtabban tudtam menni a kanálisban. Bementem a faluba, mire az őrnagyot megtaláltam a felét már elfoglalták. Azonnal dadogva jelentettem, hogy a németeket állítsa le, mert nagy baj van. Rögtön intézkedett.- Magával mi van? Miért véres?- Légnyomást kaptam. Röviden elmondtam neki, hogy mi történt.- Pázmány zászlós urat odaküldtem, mi van vele?- Nem tudom őrnagy úr, amikor elindultam még nem beszéltem vele. De láttam, hogy jönnek, meg úgy vettem észre, hogy van sebesültjük vagy halottjuk. Egy biztos, hogy nekünk van halottunk.- Maradjon itt! - mondta az őrnagy.- Én nem maradhatok, vissza kell mennem, mert várnak. Ezzel letisztelegtem és visszamentem a rajhoz. Addigra már Pázmányék is ott voltak, mindjárt azt kérdeztem:- Mi történt veletek?- Sajnos két halottunk, meg négy sebesültünk van.- Nekünk is egy halott, meg két sebesült, hát ez szép kis hadművelet volt - mondtam a zászlósnak. - Ennek nem szabadott volna megtörténni. 147
