Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
IX. rész. 1942. január. Jelinói erdő
meg a hatodik század, az utóbbival Hídvégi László tanár úr, és Rátonyi Gyuri zászlós. 15-én, reggel jött a hírvivő, hogy menjek a századparancsnokhoz. Nem tudtam, hogy mit akar ilyen korán reggel. Gyorsan felöltöztem és mentem. A ház előtt állt egy német parancsnoki bérkocsi, de senki sem ült benne. Azt sem tudom, hogy mikor jött. Ahogy beléptem, láttam, hogy a főhadnagynál vendég van, egy német főhadnagy és egy őrmester. Toszt főhadnagy közölte, hogy készüljek, mert Bagoly Csöpi szakaszával elmegyünk Gluhovba. Ott megkapjuk a további parancsot, Bagoly százados úr a feladatot már megkapta. Megreggeliztünk, vételeztünk egynapi hideg élelmet, a lovak részére egy adag abrakot. Minden szakasznak volt két lovas fogatja. Az egyikre három napi élelmet, a másikra abrakot pakoltunk, szénát az úton szereztünk a lovainknak. Ahogy a főhadnagytól eljöttem, jelentkeztem Bagoly Csöpinél. Nem szívesen fogadott, mert addigra már megromlott a barátság. Ugyanis egy felderítés közben Alexandrovkán összeszólalkoztunk. Ráállt a csizmám orrára és a lovagló korbácsával elkezdett az orrom előtt hadonászni. Mondtam neki:- Zászlós úr! Legyen szíves szálljon le a csizmáról és járjon a maga lábán! Aki ismerte a Bagoly Csöpit az tudja, hogy nem volt még 60 kiló sem. Ezért alányúltam a hóna aljának és szépen félretettem. Akkor nekem jött és a korbácsával meg akart ütni, én meg elkaptam a csuklóját és kivettem a korbácsot a kezéből. Aztán megkérdeztem tőle, hogy most mit csináljak vele, végül visszaadtam neki. Jelentette a Toszt főhadnagynak, hogy én megütöttem aztán mikor szembesítettek bennünket, bizony a zászlós úr alulmaradt. Elégtételt kértem a rágalmazásért, de nem kaptam meg tőle. Én azért nem haragudtam rá, de előttem a Csöpi elvesztette a tekintélyét, még akkor is, ha ő zászlós volt, én meg szakaszvezető. Az volt a pláne, hogy az eseményt a szakasz is látta, azok előtt is levizsgázott. Ezért a tettért, nemcsak a főhadnagy, de a többi szakaszparancsnok is elmarasztalták. Különben alapjában a Csöpi nem volt rosszindulatú csak szeretett néha kitűnni a többi közül, ami egyáltalán nem illett hozzá. No, de hát a katonaságnál olyan nincs, hogy én most haragszom rád, és veled most nem beszélek. A parancsot végre kell hajtani. Felkerestem Schneider Palit a szállásán és elbúcsúztunk, ez szokás volt a században, ha valaki hosszabb időre és ismeretlen helyre ment. Hogyha valami éri, akkor a hozzátartozóit tudja értesíteni. Mikor kezet fogtunk és sok szerencsét kívánt, hogy épen térjünk vissza mindannyian, már elhangzott a parancs:- Nyergelni! Feldobáltuk a nyerget, én is felnyergeltem a Virradatot és felsorakoztam a szakasz végére. Mikor készen voltunk a napos bejelentette, hogy a második szakasz kész az indulásra. Toszt főhadnagy azonnal jött a német főhadnaggyal és eligazított bennünket. Adott egy kis útravalót, hogy mihez tartsuk magunkat. Elmondta, hogy vigyázzunk a németekkel, mert minden német gazember.- Ez is, aki itt áll mellettem - és rámutatott, a német főhadnagyra, az meg gondolta, hogy valami igen jót mondott, ezért meghajolva biccentett a fejével és ja-val helyeselt. Eligazítás után a szakasz megindult, a német meg elhajtott a gépkocsival. Biztosított menetben mentünk, nehogy valami meglepetés érjen bennünket. Vitéz Tamás tizedes ment elöl, középen Szabó Bálint őrvezető raja, azután a kétfogatos kocsi, majd a legvégén Sóos Pisti tizedes, aki velembeli katona volt. Legvégén a Strényerrel lovagoltunk ketten. Két nap kellett, amíg Gluhovba értünk. Június volt, de elég hideg szél fújdogált. Nehezen tudtunk menni, mert a 127
