Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
IX. rész. 1942. január. Jelinói erdő
második hadseregnek egy része szintén ezen az útvonalon vonult fel Kurszk irányába. Mire a második magyar hadsereg elérte a vonalat és 70 kilométer széles vonalon felfejlődött, addigra a katonák egy része elfáradt a sok gyaloglásban. Mert bizony a hadseregnek 200-300 kilométert kellett gyalogolnia, mire célba értek. Addig még néhány repülőtámadásban is részük volt. Este hat óra tájban értünk be egy faluba, de nekünk már nem jutott hely, mert a korábban érkezők minden helyet elfoglaltak. A falu mellett húzódtunk meg éjszakára, nem voltunk egyedül, mert az esztergomi páncélosok is ott voltak. Délután öt óra tájban értünk Gluhovba. Nekünk, akik még ősszel kijöttünk, ez a város nem volt idegen. A kb. 60 ezer lakosú városból sokan elmenekültek. A téli hadjárat alatt, Veszelóinál, ide temettük a halottainkat. A város tele volt magyar és német katonákkal. Kerestük azt a német parancsnokságot, amit Hutor Mihajlovszkiban megadtak, de sehol sem találtuk. Szállást a külvárosban lehetett találni. Mondtam a zászlósnak:- Már este van. Én tudok egy jó helyet, ott beszállásolhatunk. Holnap reggel megkeressük a németeket. Ügy is volt, kimentünk a város peremére, ott már jobban lehetett találni lovas alakulatnak szállást. A kocsik is könnyebbek lettek, mert 51 lónak és 48 főnek élelmet kellett osztani. Csak az volt a baj, hogy főtt étel nem volt, mert nem volt konyhánk. Mióta Hutor Mihajlovszkiból eljöttünk, csak hideg élelmet kaptunk. Másnap reggel 7 órakor lóháton elindultunk a városba. Vittünk velünk egy lótartót is, ha esetleg megtaláljuk azt a német parancsnokságot, amit keresünk., legyen aki a lovainkat megfogja, amíg mi bent tárgyalunk. Két órát kószáltunk a városban, eredménytelenül. Egyszer csak Strényer elkiáltotta magát:- Ott a német, aki Hutor Mihajlovszkiban volt!- Herr Oberlajtman! Odakapta a fejét, mondta, hogy már keresett bennünket, és mindjárt elvezetett az ő parancsnokságára. A főhadnagy bevezetett egy szobába, ahol egy ezredesnek jelentette, hogy megtalált bennünket. Nagyon udvariasan fogadtak, ami a németekre ez idő tájban nem volt jellemző, mert bennük volt a győzelmi mámor. Az ezredes mindjárt rátért a lényegre, közben megkínált bennünket Memphis cigarettával. Azt mondta, hogy június 24-én indulunk Gluhovtól északkeletre, 40 kilométerre, Maszlovo községbe. Ott találunk egy hidat, a Szejm folyón, azt kell nekünk őrizni, hogy a hídon az oroszok ne tudjanak átjönni. A folyó jobb partján támad egy német SS ezred, bal felől pedig a magyar 47. gyalogezred. A hídon sem német, sem magyar nem fog átmenni. Ha valaki át akar menni, az csak orosz lehet. Természetesen egy hatalmas térkép fel volt akasztva a falon, azon mutatta az oroszok és a németek állásait, és a magyarok támadási vonalát. Még azt hozzátette:- A támadás június 28-a. Érthető? A szobában volt egy hadnagy is, annak szólt, hogy töltsön konyakot mindenkinek. Közben én jelentettem az ezredesnek, hogy mi csak három napi vételezést kaptunk, amikor eljöttünk, és hogy lőszerünk is csak 100 darab van fejenként.- Az nem probléma! - jelentette ki az ezredes. - Mi magukat mindennel el fogjuk látni! Láttam, hogy ez az ezredes nem olyan, mint általában a németek. Azt mondta, hogy minden lesz. Főtt ételt fog küldeni, nem kell mennünk sehová. Amíg itt leszünk minden délben kapunk ebédet, amit be is tartottak. 128
