Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
IX. rész. 1942. január. Jelinói erdő
Egyik nap délben kaptuk a parancsot, hogy a szakaszunk adjon egy rajt harc-előőrsbe, a tőlünk 5 kilométerre lévő Csikovkára. Nem volt nagy falu, csak 20-25 ház volt összesen, a németeket kellett leváltani. Nálunk akkor 8-9 fő volt egy raj, mert a tél folyamán a századunk ugyancsak megfogyott. Mire Török Sanyi tizedes raja felkészült, jött Schneider Pali, azt mondta nekem:- Toszt főhadnagy úr parancsa, hogy te is menj velük!- Miért kell nekem elmenni, mint parancsnok helyettes? - kérdeztem. - Meg Török Sanyi kitűnő rajparancsnok, bizonyítja kisezüst vitézségi érme is. Azt te is tudod már Pável! Mindig így szólítottam. O meg engem Francinak nevezett. Pável, ha horvát faluból származott is, a németet és a magyart is tökéletesen beszélte.- Mindegy! Ez a parancs! - mondta.- Rendben van! Tudom, hogy a főhadnagy úr, ebben nem ismer tréfát. Elmegyek! Felnyergeltem a Virradatot (A fényképe a Hadtörténeti Múzeumban van). Egy óra múlva elindultunk Csikovkára, lóháton. Végigmentünk a falun, egyetlen egy némettel sem találkoztunk. A falu végén volt egy bunker, körös-körül drótkerítéssel, és tökéletesen kiépített védővonallal: lövészárok, futóárok, lőrések, meg hát ami egy védőkörlethez tartozott. A német őr megállított bennünket, bár nem az ellenséges oldalról jöttünk. De az őr riadóztatta az őrséget. Egy stábfeld- réber volt a parancsnok, magyarul törzsőrmester. Jelentkeztem nála, akkor jöttem rá, hogy Toszt főhadnagy azért akarta, hogy én is menjek, mert tudtam németül, a Török Sanyi pedig nem. Jelentettem a német törzsőrmesternek:- Azért jöttünk, hogy leváltsuk !- Jön még valaki ? - kérdezte.- Miért ?- kérdeztem. Ez az összes létszám, amit itt látsz!- Csak kilenc ember? Nem. Mondom, hogy tíz!- Az itt nem számít. Mi húszán vagyunk és az is kevés. Minden éjjel megtámadnak bennünket, direkt félünk az éjszakától. Ti belőletek a ruszkik fasírtot csinálnak első éjjel - mondta a törzsőrmester. Aztán megmutatta, hogy hová kell az őrszemeket felállítani. Négy helyen voltak az őrszemek, mindenhol kettő-kettő. Aztán összepakoltak és elmentek Hutor Mihajlovszki felé, többet nem láttuk őket. Mi pedig Török Sanyival szemrevételeztük a terepet. Bitang rossz volt a terep, nappal is alig lehetett ellátni 200-300 métert, csupa bokros terület volt. Felállítottuk az őrséget, de csak kettőt nappalra, amit éjjel megdupláztunk. A bunkerban rendeztük be a szállást. Kitakarítottunk, a faluból hoztunk friss szénát aludni, a lovainkat, meg a védőkörlethez közel, két háznál elszállásoltuk. Azért cseréltünk szénát, mert a régi már tele volt tetűvel. Nem mintha bennünk nem lett volna, de miért szaporítsuk, úgy is volt elég. Azután az őr szólt, hogy egy nő jön Marcsihina Buda felől, a feje felett egy fehér kendőt lobogtatott.- Mit csináljak vele? - kérdezte az őr.- Ide kell engedni, biztos a faluba való - mondtam az őrnek. Mikor odaért megkérdeztük tőle:- Hová akar menni? 125
