Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
IX. rész. 1942. január. Jelinói erdő
Május 10-én Hutor Mihajlovszkiban nagyszabású katonai ünnepséget rendeztek. A téli hadjáratban kitűnt katonákat tüntették ki a főtéren, ahol a hősi temető volt. Az idő nem nagyon kedvezett, mert esett az eső. Azok a csapattestek, amelyek részt vettek a harcokban, mind felsorakoztak. Négyszögben álltunk fel a négyszög közepén felállítottak egy szónoki emelvényt. Villányi Károly vezérőrnagy, a hadosztály parancsnoka mondott egy hazafias ünnepi beszédet. Méltatta az ezredek meg a századok kimagasló eredményeit. Jó volt hallgatni, amikor a vezérőrnagy a huszárszázad kimagasló teljesítményéről beszélt. Majd ismertette a hadosztály veszteségeit, és megemlékeztünk elesett baj társainkról. Ezután egy német ezredes lépett a pódiumra, és egy óra hosszat beszélt a magyar katona hősiességéről. A beszéd után felolvasták a kitüntetettek névsorát. Először Bauman István ezredes, Borozsnyai alezredes, majd Szekeres alezredes nevét sorolták. Ezután következtek a századparancsnokok. Akikre emlékszem a gyalogságtól: Harmatit János főhadnagy, Ráporti Imre főhadnagy és Pál Antal főhadnagy, a mi századparancsnokunk. Azután olvasták a szakaszparancsnokok névsorát, majd a tiszthelyetteseket, és a legvégén a legénységet. Köztük az én nevemet is, kisezüst vitézségi éremre. Felolvasták azoknak a tiszteknek a nevét is, akiket előléptettek. Köztük Pál Antal főhadnagyot is előléptették századossá, aki magas tiszti kitüntetést is kapott. Én, de a századból sokan mások is, ezt a kitüntetést inkább Toszt főhadnagynak adtuk volna. Bauman Istvánt ezredessé léptették elő, és egy magas német kitüntetést is kapott, a legénység nem nagy örömére. Mert olyan ember volt, aki a ranglétrán eggyel lejjebb lévőt, azt már nem tartotta embernek. A hadműveleti területen sem bírta elviselni, ha a honvéd pihent. (Csak annyit még, hogy előbb-utóbb a sors keze visszaüt, és akkor az nagyon fájdalmas lesz. így volt ez Bauman István esetében is, akit 1947. december 10-én, Csernyigov- ban, mint háborús bűnöst 25 évre ítéltek. Nemcsak őt, hanem öt tábornokot, hat ezredest, egy őrnagyot és egy honvédet. Ezt azért merem ilyen határozottan leírni, mert magam is ott voltam a tárgyaláson. Katonatársaim közül senki nem vallott mellette. A tárgyalás után őket elvitték a börtönbe, majd Sztálingrádba.) A századunk két tiszti kitüntetés mellett kapott még egy nagyezüstöt, kilenc kisezüstöt, meg tizenhét bronz vitézségi érmet. Ennyi kitüntetést egyszerre egy század sem kapott, később már mi sem. Ezután csak egy vagy két főt tüntettek ki a században. Két nap múlva Pál Antal, most már százados, búcsú nélkül otthagyta a századot, még csak egy elismerő szót sem mondott. A parancsnokságot Toszt főhadnagy vette át, helyettese Bartha Miklós hadnagy lett. Toszt főhadnagy bátor, kemény katona volt, igazságos, megállt a közlegénnyel is beszélgetni. Senkit nem akart felkoncolni, soha senkit nem kötött ki. Ha valakivel probléma volt, letolta, de nem kiabált soha, mindenkivel normális hangon beszélt. Itt Hutor Mihajlovszkiban felderítő szolgálatot végeztünk, többnyire azokat a falvakat kellett felderíteni, amelyeket a tavaszi hadjáratban vagy inkább a téli hadjáratban nem tudtunk elfoglalni. Ezeket csak akkor vettük birtokunkba, amikor a második hadsereg alakulatai kezdtek kijönni. Azután együttes erővel, támadásba lendültünk. Golubovka, Borbereszka, Noviszloboda, Znob, és még több más falu is elesett. A falvak elfoglalása után a gyalogság egy-egy falut megszállt, mi pedig mindig visszamentünk Hutor Mihajlovszkiba. Olyanok voltunk, mint az ősmagyarok, mindig kalandoztunk, hol az egyik szakasz, hol a másik. Előfordult, hogy 120 kilométerre is elmentünk egy-egy feladat elvégzésére. Ha pedig nem kellett elmenni, akkor tábori őrsszolgálatot teljesítettünk. 124
