Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
IX. rész. 1942. január. Jelinói erdő
- Emlékszel az asszonyra aki jósolt?- Emlékszem - mondtam neki.- Minden beteljesedett, amit mondott, már csak az én sebesülésem hiányzik - mondta. Ezzel elváltunk és sok szerencsét kívántunk a további harcokhoz. Többet nem találkoztunk, mert fél óra múlva megsebesült, kivágta a tüdejét egy szilánk. Hogy aztán mi lett vele, nem tudom. A nyomás olyan erős volt, hogy az oroszok kivonultak a faluból, sikerült Pigarjevkát este hat órára megtisztítani. Az egész falu tele volt orosz és magyar sebesülttel, meg halottal. A zászlóaljnak is több mint nyolcvan halottja és rengeteg sebesültje, a mi századunknak 19 sebesültje, meg 2 halottja volt. A harcok elmúltával megkezdtük összeszedni a sebesülteket, és az iskolába hordtuk őket, majd sebszállító kocsin Hutor Mihajlovszkiba és Jampolba vitték őket. Az orosz sebesülteket is összeszedtük. Volt olyan halott, aki a felismerhetetlenségig megégett. Hutor Mi- hálylovszkiba a katonatemetőt alaposan meg kellett nagyobbítani. Becsületesen eltemettük az oroszokat is, de azokat külön egy másik temetőbe. A harcok végeztével a védelemre rendezkedtünk be. A gyalogság friss erősítést kapott, a fehérvári 33. gyalogezredtől. Azok akkor jöttek ki, 1942 áprilisában. Minket teljesen kivontak a hadműveleti területről és visszamentünk Kamenkára. Négy napot töltöttünk ott, mint gyorstartalék, különben a lovaink úgyis ott voltak. Erre azért volt szükség, mert tartottak attól, hogy az orosz újból támadni fog. Mikor fáradtan Kamenkára értünk, mondtam Schneider Palinak:- Látod Pável! Milyen ez a háború! Annyit ér az ember élete, mint a légyé! Te is hasznosabbat csinálnál, ha otthon valahol tanár vagy esetleg valami jól menő gazdaságban gazdatiszt lennél. Én is szívesebben pörgetném az esztergapadot a patrongyárban. Látom te sem nagyon lelkesedsz azért, ami itt van. Jól elbolondított bennünket Vitéz nemes Szabadhegyi alezredes, meg Zadravec István püspök úr, mikor elbúcsúztatott bennünket, hogy három hónap múlva otthon leszünk. Azóta már fél év is eltelt és hazamenetről szó sics, pedig már kevesebb katonát kellene szállítani, hiszen egy-két katonatemetőt már teleraktunk magyar honvédekkel. Schneider Palinak is az volt a véleménye, ami nekem. Azt még hozzátette:- Titeket még csak elbúcsúztattak, de nekem csak annyit mondtak, ha akarok hazamehetek 3 napra, utána pedig menjek ki a keleti hadműveleti területre.- És milyen érzéssel jöttél? Mikor tudtad meg, hogy Berczeli Imre helyett kell kijönnöd? Bizonyára a laktanyában értesültetek a hősi halottakról.- Mindent tudtunk a századról, tájékozottak voltunk. Gondoltam, hogy nem lakodalomba jövök, otthon a szüleimnek meg sem mondtam, hogy kell jönnöm. Csak annyit közöltem, hogy hazajöttem, de apámnak gyanús volt, mert hét elején nem szoktam hazamenni, csak a hét végén. - felelte Schneider Pali. - Arra nem gondoltam, hogy alig két hét alatt ennyi mindenen átesem. Meg sajnálom azt a 19 sebesültet, meg a két halottat. Tegnap hajnalban elindultunk, és most 21 fővel kevesebben vagyunk, - mondta. Ötödik nap kaptuk a parancsot, hogy vonuljunk vissza az állomáshelyünkre, Hutor Mihajlovszkiba. Mikor beérkeztünk szálláskörletünkbe, meglepetés ért bennünket, mert megjött Go- rodnyáról a század második fele. De még nagyobb meglepetésünkre Ákonc Rezső és Pázmány Péter zászlósok is ott voltak. Örültünk egymásnak. Másnap az egész századot felsorakoztatták az utcán, Pál Antal és Toszt főhadnagy megcsinálta az új beosztást. 123
