Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
IX. rész. 1942. január. Jelinói erdő
azzal, hogy bármikor ellenséggel találkozzunk. Természetesen, harcalakulatban mentünk. Az úton mondtam Schneider Palinak:- Hát te jól kifogtad! Te mindjárt a sűrűjébe kóstoltál bele! Nem úgy, mint mi, fokozatosan. Kamenka előtt, összetalálkoztunk két gyalogossal, Toszt főhadnagy megkérdezte tőlük:- Honnét jönnek?- Szeredina Budáról. - felelték.- Hová tartoznak?- A 25. nagyváradi gyalogezredhez.- Hogyan kerültek ide, amikor azok 20 kilométerre vannak?-Az oroszok elfogtak bennünket, de mi megszöktünk. Mindenüket elvették, csak zubbonyban voltak. A harci zaj egyre közelebb ért hozzánk. Reggel lett, mire Kamenkára értünk, de még nem volt világos, akkor kezdett szürkülni. Lassan, több felől közelítettük meg a falut. Egyszer csak a falu közepén felszállt a fehér rakéta, ami azt jelentette, hogy a járőreink bent vannak a faluban, így nyugodtan bemehetünk. Ahogy beértünk, Pál Antal szakaszvezető felküldött két katonát a templomtoronyba, hogy tájékozódjanak. Ezalatt Pál Antal rádión próbált meg összeköttetést szerezni a zászlóalj parancsnoksággal, de minden kísérlet hiábavaló volt. Körülbelül negyven perc elteltével Strényer jelentette, hogy a falutól balra az erdőből valami mozgást vett észre, de azt nem tudta a távcsövön kivenni, hogy kik azok. Pál Antal azonnal lerendelte Strényeréket a toronyból és kiadta a parancsot:- Támadásra felkészülni! Még fel sem fejlődtünk, megérkezett egy német huszárszázad., de az egész napi harcokban egyetlen egy német huszár sem sütötte el a fegyverét, a harcok alatt nem láttuk őket. Egy sík terepen indultunk meg, amely olyan sima volt, mint az asztal. Mondtam Schneider Palinak, hogy ennél rosszabb terepen nem is támadhatnánk. Bagoly Csöpi szakasza bal felől, az erdő felé húzódott, a második szakasz pedig jobbra, a vasúti töltés felé. Hasonló terepszakaszt kaptak, mint mi. Megindultunk azon az átázott szántáson, egyszer csak Bagoly Csöpiék az erdőből éktelen géppuska tüzet kaptak. Szerencséjük volt, hogy rövidet lőttek, így a szakasznak nem történt semmi baja. Azután ők megkezdték a támadást, szökellve lépésről-lépésre. Mi pedig mentünk tovább, hogy elérjük a vasúti töltést. Arcvonalunkba beleesett egy vasúti híd is. Talán négyszáz métert mentünk előre, minket is hasonló fogadtatásban részesítettek, mint Bagoly Csöpi szakaszát. Észrevettük, hogy a híd körül emberek futkosnak. A harmadik szakasznak sikerült átjutni a vasúti töltésen, és az oroszokat oldalba támadták. így nekünk is mód nyílott arra, hogy gyorsabban tudjunk előremenni. De akkor már 11 óra körül volt az idő. Közben megérkezett a 22-dik gyalogezred, Ráparti Imre századja, azok mindjárt az erdő felől bekapcsolódtak a támadásba. Az oroszok kezdtek Stepne felé visszavonulni. Egy óra tájban sikerült a hidat birtokunkba venni és megindultunk a falu belseje felé. A falu csak két sor ház volt, de vagy három kilométer hosszú. Lassan sikerült a parancsnokságot visszafoglalnunk. A zászlóalj holmiját összedobálták, az iratokat a szél hordta szanaszéjjel. A falu közepén összetalálkoztam Finta szakaszvezetővel, az egyik géppuskás raj parancsnokával, akinek Jampolban az asszony szintén jósolt. Mielőtt elváltunk azt kérdezte tőlem: 122
