Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
IX. rész. 1942. január. Jelinói erdő
A mi századunk Pigarjevkán szállásolt el, közvetlen Luhosenkóval szemben a Szejm folyótól 200 méterre, itt rendezkedtünk be védelemre. Nekünk szerencsénk volt, a századnak is csak négy könnyű sebesültje lett, azok a Hutor Mihajlovszkii kórháznál nem mentek tovább. Hu- tor Mihajlovszkiból a súlyos sebesülteket Kijevbe szállították a 105-ös hadikórházba, onnét a még súlyosabbakat haza Debrecenbe, vagy más városba. Másnap minden századtól delegáció ment Hutor Mihajlovszkiba, a halottakat eltemetni. Ez a temető mindig terebélyesedett, nem is tudom, hányán pihennek benne. (Hoztam haza egy fényképet róla és odaadtam egy mosoni lánynak, mert a bátyja is abban a temetőben pihen.) Mi április 27-ig maradtunk Pigarjevkában. Ameddig ott voltunk, védőállást építettünk ki, mert egy éjjel sem hagytak nyugodni. Egyik nap mondtam Schneider Palinak:- Tudod miért csinálják ezt?- Miért? - kérdezett vissza.-Taktika! Nem hagyják a népet pihenni, aztán majd támadni fognak.- Miből gondolod? - kérdezte.- Ezt tapasztalatból mondom. Ez be is következett, nem sokat kellett várni, csak pár napot. Április 27-én estefelé visszamentünk Hutor Mihajlovszkiba a régi szállásunkra. Éppen a mi szakaszunk volt szolgálatban, megszerveztük az őrséget. Mondtam a Palinak, ha fáradt vagy, pihenjél! Mikor lefeküdt levetkőzött. Mert amíg távol voltunk, egyetlen egyszer sem vetettük le a felső ruhát, de még a csizmát sem. Csak addig amíg a kapcát megigazítottuk. Aztán még egy kicsit beszélgettünk.- Én már belejöttem, mint kiskutya az ugatásba, - mondtam neki. - Tudod, nálunk nem úgy van, mint a gyalogságnál, nekünk sok gazdánk van. Hol ide dobnak bennünket, hol oda. Ezt tapasztaltad mindjárt az első nap, mert a századot széjjelszórták, de ezt meg lehet szokni. Olyan fél tíz tájban kimentem az őrséget megnézni. Ahogy az utcán az őrszemekkel beszélgettem, egyszer csak aknarobbanásokat hallottunk Pigarjevka felől. Később már a foszforos lövedékeket, meg a rakéták kilövését is jól lehetett látni. Le sem feküdtem, szóltam Schneider Palinak, hogy valószínűleg az éjjel nem alszunk. Nem is gondolkodhattunk sokat, mert jött Szénás, a hírvivő.- A szakaszparancsnokok és a helyettesek azonnal menjenek a századparancsnok szállására, eligazításra! Megvártam, amíg Schneider Pali felöltözik, és azonnal elindultunk. Ahogy beléptünk a két főhadnagy szállására, Pál Antal mindjárt azzal kezdte:- Pigarjevkát megtámadták az oroszok! A zászlóalj szorongatott helyzetben van, túl nagy az erő, amivel az orosz támad. Az előbb kaptuk a hírt, hogy volt, ahol sikerült betörni, de visszaverték. Mindenki vételezzen fel lőszert, kézigránátot, egy napi hideg élelmet és a további parancsig a század készültségben marad! Éjfélig üldögéltünk a szállásunkon, akkor jött a parancs: A huszárok avatkozzanak be a harcba! Ugyanakkor az oroszok Szeredina Budát is támadták, ott a 102-es hadosztály alakulatai harcoltak. Ezek erdélyi alakulatok voltak, és túlnyomó többségben román nemzetiségűek. Lóháton indultunk, mire Hutor Mihajlovszkiból kiértünk elmúlt éjjel egy óra. Havas eső esett, reggelre értünk Kamenkára, nem lehetett ügetésben menni, mert borzasztó sötét volt. Számolni kellett 121
