Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
IX. rész. 1942. január. Jelinói erdő
tam, de már vége volt, fejlövést kapott. Aztán heves utcai harc következett, azt az utcát, amit nekünk az alezredes kijelölt, kemény utcai harcban foglaltuk el az utolsó házig. Hajnali négy óra lehetett, mikor a harcnak vége lett. Az ezredparancsnok ott volt a faluban, de nem küldött segítséget. Másnap amikor kivonultunk, itt is az egész falut felégetve hagytuk. Puha Kálmánnal mi is bementünk néhány házba, de legtöbbször öregek, meg apró gyerekek voltak, nem volt szívünk hajléktalanná tenni őket. A falu felégetése után elindultunk Noviszlobodára. Nagyközség volt, Marcsihina Budától körülbelül 25 kilométerre. Noviszlobodáig nem történt semmi, simán sikerült megérkezni, és be is szállásoltunk. A faluban csak civil lakosság volt. Azt mondták, hogy a partizánok elmentek, nem tudják hová. Szlobodán voltunk két napig, a gyalogság Hinyelt próbálta elfoglalni, de nem sikerült. Ahol a 46-osok voltak (a település nevét már nem tudom), volt egy kecskeméti születésű asszony, még a 20-as években ment ki Oroszországba egy volt hadifogollyal. Annyira bizalmasak lettek vele, hogy a tisztek is meghívták vacsorára, megvendégelték. Szabadon jártkelt a magyar vonalon, és amikor mindent kiszimatolt, átszökött az oroszokhoz. Elárulta a magyarokat, így nem a magyarok támadtak, hanem az oroszok március 19-én. Nekünk 20-án éjfélkor gyorsan ügetésben a segítségükre kellett sietni. Már majdnem reggel lett, amikor odaértünk és mindjárt menetből bekapcsolódtunk a harcba. Ebben a harcban a hozzánk beosztott géppuskások kimagasló teljesítményt nyújtottak. Főleg Hornyicki Laci irányzó. Hamarosan hézagot ütöttünk az oroszok soraiba, mert nem számítottak a támadásra. Estére az orosz támadást visszavertük, nekünk csak két sebesültünk lett. De a 46-osoknak bizony néhány halottjuk is volt, meg sebesült is bőven. A kecskeméti asszony meghozta a jutalmat, mert megbíztak benne. Bauman alezredes kiadta a parancsot az elfogatásra, és ha elfogják a főtéren fel lesz akasztva. De az akasztásból nem lett semmi, és Hinyel még hosszú ideig orosz kézen maradt, mert a kecskeméti asszonyt soha nem fogták el. A harcok után a támadások megszűntek, a gyalogság elhelyezkedett egy-egy faluba és berendezkedtek védelemre. Mi pedig visszamentünk Jampolba, és csak áprilisban jöttünk el onnét. Addig csak olyan felderítő tevékenységet folytattunk. Ott, ahol a géppuskás szakasz volt, egy hatvan év körüli asszony jósolt tenyérből mindegyikünknek. Nem sokat törődtünk a jóslásával, mert majdnem mindenkinek egyformát jósolt. Csak a Finta szakaszvezetőnek jósolt mást, azt mondta neki, hogy majd lesz egy híd, ott lesz egy falu, ahol meg fog sebesülni. Március végén megenyhült az idő, egyik napról a másikra, így a rengeteg hó két-három nap alatt elolvadt. Sár az nem nagyon volt, mert a homokos talaj elitta sok vizet. Április 3-án vagy 4-én (már pontosan nem emlékszem mikor) nagyon szép időnk volt. Összepakoltunk és elmentünk egy Hutor Mihajlovszki nevű faluba. Ez három faluból állt, Zsuravka és Jurilovka, meg maga Hutor Mihajlovszki. Itt volt a központ, a községháza, meg a vasútállomás. Mi Jurilovkán szállásoltunk el. Másnap megérkezett a 46-dik gyalogezred, és a halottakat, akik Hinyelnél estek el, eltemettük a főtéren. Voltak vagy húszán. Tábori pap és a parancsnokok is búcsúztatták őket. Aztán a kürtös elfújta az imát, és elhangzott a díszlövés. Tizenkét katona adta a díszlövést, háromszor. Aztán ez a temető sajnos mindig bővült, lassan sorakoztak a nyírfa keresztek a sisakokkal. A harccsoport parancsnokság itt hosszú időre berendezkedett Bauman alezredes parancsnok118
