Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
IX. rész. 1942. január. Jelinói erdő
sága alatt. A hadosztály 50 kilométerre Yoszkán telepedett le. Akkor a parancsnok Vigányi Károly vezérőrnagy volt. O tűzte a mellemre a kis ezüst vitézségi érmet. Lassan megérkeztek a 22- esek, majd a 32-esek, később a vonatosztály, a komáromi árkászok, élelmiszer-oszloptüzérek, a munkácsi 25-dik tüzérosztály. De megérkezett Schneider Pali hadapród is Berczeli Imre helyett , no meg Pongrác Károly. Pongrácz zászlós nem sokáig volt nálunk, átment a német SS-be, mert nem volt megelégedve az előmenetellel. Májusban már ott is hagyott bennünket, soha többé nem találkoztunk vele. Nem hiányzott senkinek, buta, gőgös ficsúr volt. Ott kint is nagyobb úr volt, mint Toszt Barna főhadnagy. Mindegy, a szakaszom örült, hogy Berczeli helyett Schneider Pali lett a szakaszparancsnok. Ugyanis a szakaszban egy-két kivétellel mindenki ismerte őt. Alig telt el egy hét, Schneider Palit is előléptették zászlóssá. Április 16-án kezdődött egy újabb hadművelet Hutor Mihajlovszki keletre. 20-án reggel, megkezdődött a támadás. A mieink a gyalogság összes nehézfegyverével össztüzet zúdított Lu- kasevkára, mire az oroszok felocsúdtak, addigra már az árkaszaink gumicsónakkal, közel két szakaszt átvittek a Szejm-folyón. Azok ott megvetették a lábukat és megkezdték a falu elfoglalását. Hét óra tájban mi is megkaptuk a parancsot, hogy a huszárszázad keljen át a folyón. A folyó nem volt szélesebb, mint a Mosoni-Duna. Nem volt valami kellemes dolog úsztatni, de meg kellett tenni ez volt a parancs. Sikeresen átúsztattunk, nem történt semmi baj. Borzasztó hideg volt a víz, amikor kijöttünk, mindenkinek vacogott a foga. Ugyanis a köpenyt levetettük és a málhás lóra tettük, hogy el ne ázzon teljesen. Mire a század átkelt a folyón, a gyalogság elfoglalta Lukasevkát. Mi pedig a lovainkat vezetve mentünk a gyalogság után. A vizes ruha olyan hideg volt, majd megfagytunk, hiába vettük fel a köpenyt. Alig mentünk 2 kilométert, kiabálták:- Huszárok, előre! Lövöldözés nemigen hallatszott, a gyalogság szétszórtan nyomult tovább Golubovka felé. Előre lovagoltunk a zászlóalj parancsnokig. Pál Antal jelentkezett, Borozsnyai alezredes kiadta a parancsot:- Főhadnagy úr! Egy huszárszakaszt küldjön Krasicskára, derítsék fel, hogy ott mi van. Utána a zászlóaljjal nyomuljanak párhuzamosan előre az erdőbe, Golubovka irányába! Pál Antal mindjárt Schneider Palit szólította, szó szerint idézem:- Mivel neked ez az első vállalkozásod, nem akarlak elsőnek ilyen veszélyes feladattal megbízni. Van jó, tapasztalt helyettesed, tessék a parancsot végrehajtani! Szóltam Schneider Palinak:- Ha nem haragszol, én előremegyek a terepkutatókhoz, nehogy valami baj történjen. Schneider Pali beleegyezett:- Jó, csak menjél! Ezzel előre lovagoltam, megpróbáltam azt a módszert, amit Marcsihina Budán alkalmaztam. És bevált! Láttam nem reagáltak rá, jeleztem a szakasznak, hogy jöhetnek. Végig lovagoltunk a falun, nem észleltünk semmi gyanúsat. Egy jelentőlovast elküldtünk a századhoz, hogy jelentse Krasicskán ellenséggel nem találkoztunk. Addigra a ruha már megszáradt rajtunk, a zászlóalj harci helyzetéről nem hallottunk semmit. Valaki kitalálta, hogy reggelizzünk meg. Nem messze volt egy összedőlt ház, csak a kéménye látszott. A falu végén felállítottunk két téglát és a csészénket rátettük, abba beleöntöttük két embernek a konzervjét. Azt mondták melegítve jobb. 119
