Losonczy Tóth Árpád: Egy boldog mennyasszony levelei. Meszlényi Terézia és Tanárky Auguszta levelezése - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 13/2008 (Győr, 2008)

V. A kijátszott barátnő: Tanárky Auguszta és naplója

ságosan a földön járó, értelmes asszony élete társáról azt állítja, hogy „ezerszeresen kitűnő gyermekei"-nek atyja torz gondolkodású, hiszen számára csak az okosság az igazi erény. A családi tűzhely meghitt melegét és boldogságát tehát Tanárky nyilvánva­lóan föláldozta tudományos karrierje és akadémiai előmenetele oltárán. Leánya, Au­guszta, naplójában évekkel később is gyöngéd szeretettel szolgáltat igazságot az élet igazságtalan terheitől megfáradt, törődött édesanyjának, akire évtizedeken keresztül a két gyermekről való gondoskodás minden terhe hárult, s mutatja ki alázatos szeretetét iránta. „Fájdalom! - épen szegény anyám nem nyughatik meg - aggódik édesanyja miatt —; a' fő gond, s' ter ő rajta fekszik most is mind mindenkor". Kikel a sors igaz­ságtalansága ellen, s fölteszi a kérdést, „mi által érdemli némely ember azon küszkö­dést hogy örökös hányatásokon megy keresztül s' még öreg napjaiban sem nyughatik!?" 117 Följegyzései között tallózva, a kései kutató úgy véli, de valószínűleg már kortárs ismerősei és barátnői is észrevehették, hogy Tanárky kisasszonynak egy megfelelően fölkészült szellemi társra lett volna szüksége. Vele folytatott állandó vitákban csiszol­hatta volna elméjét, bővíthette volna új ismeretek megszerzésére irányuló örökös kí­váncsiságát. Szigorúan önkritikus és elégedetlen önmagával szemben: „Érzem — jegyzi meg —, hogy errőm nem nagy: elmém is tompul, s mindinkább által látom hogy vajmi keveset tudok, s értek, s ez néha nyomaszt, boszankodom ha eszméimet nem tudom kifejteni elégé." 118 Környezetében nem lévén számára elfogadható és hasonló eszmei beállítottságú vitatársa, örömmel fogadta unokabátyja, a művelt, világlátott, politikailag is tájékozott Tanárky Gedeon felszólítását a levelezésre. 119 Annál is inkább, mert tőle méltán várhatta el, hogy majd időről időre tudósítja arról, „mi nemzeti kifejlődésünk s' halladás körében történik." 120 Tanárky Auguszta naplóját olvasva, egy mély emberi érzésektől áthatott, finom lelkületű, önálló ítéletalkotásra törekvő, ugyanakkor szomorú, megkeseredett női lélek belső világa tárul elénk. Följegyzéseiből és unokabátyjának írt leveleiből kiviláglik, hogy olvasmányait körültekintően és igényesen választotta ki. 121 Különösen a szépirodalom érdekelte; főként olyan munkák, amelyek a lélek, az érzések rejtekébe kalauzolhatták el. Magyarul és németül egyaránt olvasott, általában regényeket. Jelentős olvasmányélmé­117 TA: Napló. 1841. december 20. 118 MOL R 195 2. d. 4. tétel. Tanárky Jánosnak, T. Gyula öccsének naplói. (Valójában Tanárky Auguszta naplójáról van szó, amint azt Meszlényi Terézia leveleinek jegyzetelésénél minden kétséget kizáróan be is bizonyítjuk. (A továbbiakban: TA: Napló) Szemere, 1842. január 1.) 119 T-ir. XXV. köteg. Tanárky Gedeonhoz (a továbbiakban: TG-hoz) írott levelek 54. Tanárky Au­guszta (ezután: TA) lev. unokabátyjához. Szemere, 1840. Oszhó (október) 24. 120 T-ir. XXV. TG-hoz írott lev. 55. TA lev. unokabátyjához. Szemere, 1840. Telelő (december) 31. 121 Mivel olvasnivalóit feltűnően gondosan, müveit kortársnőihez mérten is kifinomult érzékkel vá­lasztotta ki, a magunk részéről nem zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy az elolvasott könyvek leg­alább részben a Pesten nemrégiben megismert Kossuth szellemi ráhatását, illetve ízlését tükrözik.

Next

/
Thumbnails
Contents