Joannes Bocatius: Jaurinum redivivum. Győr visszafoglalása. Hősköltemény - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 1/1998 (Győr, 1998)

néktek, a zsákmányból részt kap valahánytok egyenlőn. Csak sose táguljon lelkünk s a vasunk a töröktol; állja helyét mindenki, hiven tusakodva, keményen; esdekelek Jézus szent vére, halála, keresztje emlékére, fiak, s mindenre, mi szent, ma tinéktek! Élek-e meghalok-é: nem lesz boszulatlan az útam! így szólott és mind rá feleié: — Ha te küldesz, drága vezér, nem inog, szívünkben erős ma a virtus, bárha mezőre vezetsz harcolni csatán hadak ellen, bárha magas várnak felhágni falára parancsolsz. Mondották. Azután Győr tájait íme köszöntik. Elhagyják a helyet, menvén, aholott tavaly évben Miksa, a főherceg tábort veretett, de hiába. Itt Duna habjaiból felbukkan egy asszony-alakzat, most katonáinkhoz közelít hó öltözetében; fürtje babér-koszorús: istennő — arra hasonló! — és a Sybillának titkát ki jövendöli holtig: Ifjak, üdv néktek! Nyomotokban a Sors maga lépdel; nagy hatalommal Mars pártol, fönsége kegyel s most nagy kezdésiekhez mindent megadand, ami kedvez. Támogat istenség és általa itten a lég is. Nem dalolok hamisat, jóslásom a tiszta igazság; engem Olyposról és s föld ura küld vala jönnöm: várat ad ellenség markába, de elveszi ismét. — Rajta, nemes lelkek, tűrjétek a fáradozást el! Küzdeni kell! Ha csatád nincsen — nincs győzedelem sem! — így ő — s egyszersmind elfoszlik a légbe alakja. — Ok megerősödvén, tüzesültebben törekedtek jutni a vár mellé, és minden előtt hamarost hogy jól meg is ismerjék. Schwarzenberg is maga hajtja talpasait, — mialatt hős Pálffy nemes paripáján fennen ül, a huszárt buzdítja, meg egyre a német tiszteket és a vezért oktatja, akit követ és kell járni is ily dolgán. Gyakran lova hányja nyakát, vad, hangot ad, egyre hibáz, ám ő zabolázza keményen; társait ösztönözi s bízvást kebelökbe erőt önt. ím, a homály eljött s bevonja barátjuk, az éj már, elzárá az eget s hintette szurokszinü árnyát, míg kiderült minden s elhozta Proserpina fényét. Látszanak ékes, szép földek s a mezők kiterülve. — Aggodalom támadt ebből, ismét remegés lett. Mindenek azt mondják:Most meg ne neszelje, de senki,