Szakolczai Attila: A Győri Vagongyár Munkástanácsa. Dokumentumok - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 29/2006 (Győr, 2007)

Adatok a megtorláshoz

Dokumentumok I. fejezet „A győri vagongyár munkástanácsa egyetért és követeli" 1956. október 23. -november 4. 1. Gulyás Jenő: Ne csak a munkásosztály nevében - vele együtt! 1 1956. október 23. A magyar munkásmozgalom történetében letűnt egy sötét korszak, amelyben szavakban gyakran emlegették a munkásosztály vezető szere­pét. De valójában nélküle politizáltak a személyi kultusz szellemétől meg­fertőzött diktátorok. A munkásosztály hatalmára hivatkozva ítéltek el, és végeztek ki ártatlan embereket, a munkásosztály hatalmára hivatkozva vezették kátyúból kátyúba gazdasági életünket. S hogy mégis haladtunk előre, hogy mégis vannak eredményeink, hogy országot építettünk és épí­tünk, ez elsősorban annak a munkásosztálynak köszönhető, amely szaktu­dása legjavát, szívét, lelkét adta bele az építőmunkába. Adta volna a politi­kába is, a tervezőmunkába, a szervezésbe is, de csak akkor hallgatták meg, ha helyeselt - és volt itt bőven helyeselni való is -, ám ha bírált, igen sokszor elfojtották vagy meg se hallgatták véleményét. Pedig volt és van is véleménye. Nemcsak bérkérdésről, arról is, de országos dolgokról, iparpoli­tikáról, népgazdasági, politikai kérdésekről egyaránt. „Jóvátehetetlen hibánk, hogy elhallgattuk legtöbbször a véleményün­ket..." Ezt mondotta a minap beszélgetés közben Leisztinger elvtárs, a Wilhelm Pieck gyár 2 hídüzemének munkás üzemvezetője. S egy másik dolgozó hozzátette: „De miért hallgattuk el? ...mert hamarosan megkaptuk volna a munkakönyvünket." És mi a munkások véleménye ma, amikor a júliusi határozat 3 óta jó úton haladunk a szocialista demokratizmus felé? Nyílt vitákban ma is ritkán hal­Gyor-Sopron Megyei Hírlap, 1956. október 23. Megjelent: Győr, 1956. Dokumentumgyűjtemény. I­11. Szerk.: Bana József et al. Győr, 1996, Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 76-79. o. " A forradalom idején Magyar Vagon- és Gépgyár, Győr. 3 A KV Rákosit leváltó ülésén, 1956. július 18-án hozott határozat.

Next

/
Thumbnails
Contents