Szakolczai Attila: A Győri Vagongyár Munkástanácsa. Dokumentumok - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 29/2006 (Győr, 2007)

Adatok a megtorláshoz

és aláírva mielőbb nyújtsák be a következők magatartásának felülvizsgálá­sára: Bedők Kálmán személyzeti osztályvezető, Dömötör Vilmos vállalati titkár, Hornyák László, a gazdasági ellenőrzés vezetője, Sólyom István, a MEO főosztály vezetője, Horváth Ferencné, az átvételi MEO vezetője, Hessz László, a központi szerszámgyáregység vezetője, Hegedűs József, a daruszerelde üzemvezetője és Sziklay György, a vagon 25-ös üzem ve­zetője. A fegyelmi bizottság további munkáját érdeklődéssel várják a dolgozók. 126. Vörös és fehér 68 1956. november 24. Stendhal nagyszerű regényének címe jut mindig eszembe, ha felidézem magamban azt a közelmúltban többször is elhangzott vádat, mellyel Győrt, s közelebbről a vagongyár dolgozóit illeték. Kádár János említette rádióbeszédében, hogy Győrött megalakult a Dunántúli Köztársaság és hogy Győr-Sopron megyében fehérterrorista cselekmények voltak. Hasonlóképpen tájékoztatták Tito elnököt is az ellen­forradalom igazolására. 69 Ez az említett vádak fehér része. A másik ugyancsak Budapesten hangzott el, és arra volt válasz, hogy a vagongyári munkástanács a munka felvétele mellett foglalt állást, és ezért Győrt és a győri vagongyári dolgozókat a túlzó értelmében vett vörös jelző­vel illették. 70 Lássunk hát tisztán ebben a kérdésben, hiszen tudjuk, hogy dolgozóin­kat mindkét vád foglalkoztatja. Az októberi felkelés után a vagongyár munkástanácsa volt az, amelyik a leghamarább megértette a Szigethy Attila vezetése alatt működő nemzeti 68 Rába, 1956. november 24. 6y Tito 1956. november 11-én Pulában elmondott beszédében mondta, hogy „Sopronban húsz kom­munistát akasztottak fel". Egy népfelkelés dokumentumaiból, 1956. Vál. és szerk.: Korányi G. Tamás. Budapest, 1989, Tudósítások Lap- és Könyvkiadó, 134. o. Az elhangzottakra a Hazánk november 22­i száma reflektált, amely interjút közölt Tito Bánfalván lakó bátyjával, Brassói (Broz) Mártonnal. Ebben Brassói Márton a következőket mondta Tito fentebb idézett kijelentésével kapcsolatban: „S bár nyolc hónapja beteg vagyok, utcára nem léphetek, mégis, környezetem és ismerőseim egybehangzó állításai alapján így is kijelenthetem: sajnálatos, hogy az egyébként mindannyiunk által örömmel és megbecsüléssel fogadott beszédbe ilyen hiba csúszott... De hát tudom, nem az öcsém tehet róla; hamisan tájékoztatták." 70 1956. november 14-én közölte a Kossuth rádió, hogy a kormány elfogadta a vagongyári dolgozók követeléseit, és az üzemben felvették a munkát.

Next

/
Thumbnails
Contents