Győr 1956 III. - Győri Tanulmányok. Dokumentumgyűjtemény 27/2002 (Győr, 2002)
Szakolczai Attila: Munkástanács-vezetők pere a Győr Megyei Bíróság Népbírósági Tanácsa előtt
között). 18 Tihanyit Berger Sándorról, mint az egyik legnagyobb győri textilipari üzem, a Richards munkástanácsának elnökéről kérdezték, ami azt valószínűsíti, hogy az eljárás a Győrött még 1957januárjában is jelentős politikai erőt képviselő munkástanácsok elleni direkt akcióként indult. A győri államvédelem egykori vezetőjének rendőrségi meghallgatása azonban azt mutatja, hogy a nyomozók már rendelkeztek valamilyen információval Berger (vagy egy Berger) október 26-i szerepéről, hiszen a főosztály elfoglalását követően Tihanyi nem volt az események közelében - november 4-ig Éliás Ferenc, azt követően pedig Baranyai József irányította a győri rendőrséget, Tihanyi államvédelmező szerepe kimerült a megfelelő tanúvallomások megtételében -, így Berger munkástanács-elnöki szerepéről nemigen tudott volna bővebb információkkal szolgálni. 19 Tihanyi százados arról számolt be, hogy október 26-án délután Berger a BM megyei főosztályán „valami vezető szerepet töltött volna be", 20 és hogy később tagja lett a Győri Nemzeti Tanácsnak, sőt tudomása szerint még vallomásának megtételekor is a megyei tanács elnökhelyettese volt. 21 Feltehetően ennek a jegyzőkönyvnek a nyomán indult meg a megtorló gépezet, amely aztán 1957 nyarán Bergerrel együtt Tóth Istvánt és Csincsák Endrét is évekre börtönbe juttatta. 22 1957 január elején a munkát nemrég megkezdő győri politikai osztály nyomozói még annyit sem tudtak Bergerről, amennyit egy, a helyi eseményeket érdeklődéssel követő személynek tudnia illett volna. A nyomozást felügyelő rendőrtiszt ráírta a jelentésre: „ellenőrzendő, hogy azonos személy-e", vagyis nem tudták, hogy a Richards munkástanácsának elnöke azonos-e azzal a személlyel, akinek része volt a BM főosztályának elfoglalásában, és aki később - téves értesülés szerint - a megyei tanács elnökhelyettese lett. A megyei tanács végrehajtó bizottságában a helyi pártvezetést képviselő Takács Andrástól kapott információból tudták meg a rendőrök, hogy jó nyomon járnak, hogy nagyobb hal akadt a hálójukba, mint amekkorára előzetesen számítottak, és megtudták azt is, hogy szabad az út az eljárás előtt, hiszen annak ellenére, hogy Takács is a megyei tanács elnökhelyettesének tudta Bergert, közölte azt is, hogy onnan Lombos Ferenc közbenjárására hamarosan le fogják váltani. 23 Az ezt közlő kézírásos megjegyzés 1957. január 24-én került a Tihanyi meghallgatásáról készült feljegyzésre. Ennek ismeretében nem lehet vé18 Feljegyzés Berger Sándor ügyében. Györ, 1957. január 15. GYML, Berger-per. 19 E korai tanúvallomásában Tihanyi nem is beszélt Berger munkástanács-elnöki tevékenységéről. 20 Feljegyzés Berger Sándor ügyében. Győr, 1957. január 15. GYML, Berger-per. 21 Berger Sándor 1957 januárjának legvégéig vett részt teljes jogú vb-tagként a megyei tanács végrehajtó bizottságának ülésein, de soha nem volt a megyei tanács elnökhelyettese. 22 Külön érdekessége az ügynek, hogy 1956. október 26-án a főosztály elfoglalását követően Berger védelmébe vette, hazakísérte Tihanyit, akinek komoly része volt a büntetőeljárás megindításában. 23 Feljegyzés Berger Sándor ügyében. Győr, 1957. január 15. GYML, Berger-per.