Győr 1956 III. - Győri Tanulmányok. Dokumentumgyűjtemény 27/2002 (Győr, 2002)

Első tárgyalási nap 7957. július 24.

összekötő lettem megválasztva, megbízólevelet is kaptam és azt mondták nekem, hogy azzal a megbízólevéllel Szigethy Attilánál kell jelentkeznem a városházán. A megbízólevelet tőlem egy magas, szőke, szemüveges fiatalember vette el, egy szobá­ba küldött, és azt mondta, hogy itt tartózkodjunk. Itt találkoztam Krecz Gézával, aki azt mondta nekem, hogy az AVH beosztottak a laktanyából már elmentek. 46 Én ettől kezdve igyekeztem a katonatanácsnál tartózkodni, főleg Tihanyi Lajos százados mi­att. Én a katonatanácsnak hivatalosan nem voltam tagja. 47 Nem voltam tagja a Du­nántúli Nemzeti Tanácsnak sem, bár annak gyűlésén mint üzemi küldött részt vettem. Ezen a gyűlésen Szigethy Attila elnökölt. Szigethy beszédében Nagy Imre politikáját helyeselte, a felszólalók pedig helytelenítették. 48 Felmerült az a kérdés, hogy illeték­telen elemek a megyében fosztogatják a gabonaraktárakat, a szocialista tulajdont, ezért a gyűlés résztvevői úgy határoztak, hogy a rendőrség mellé ennek megakadá­lyozására katonaságot kell megszervezni. 49 Krecz Gézát bízták meg azzal a feladat­tal, hogy ennek megszervezését hajtsa végre. Krecz Géza engem, Juhász századost és Domán János hadnagyot bízott meg azzal, hogy másnap kimegyünk azokra a helyek­re, ahol ilyen téren rendet kell teremtenünk. Krecz azt is mondta, hogy majd másnap reggel adja meg a pontos utasítást. Én ezután a teremből kijöttem és a folyosón talál­koztam Juhász századossal, akinek viccesen odamondtam azt, hogy „valamilyen magas katonai feladatot kaptunk, falura kell kimennünk, most többet nem tudok mondani, majd holnap Krecz megmondja, hogy miért kell elmennünk." Azt is hozzá­tettem még, hogy „ez a magas megbízatás neked is és a Dománnak is szól." Mindezt én tréfás hangon mondtam. A „magas feladatot" senki sem mondta nekem, ezt én magam találtam ki és viccből mondtam Juhásznak. Másnap Krecz őrnagy maga mondta nekem, hogy nem kell sehová sem elmen­ni, mert helyben ezt a feladatot Éliás látja el, vidékre pedig csak akkor fog valakit kiküldeni, ha a vidék segítséget kér. Krecz őrnagy Nyúl községet említette, hogy oda kértek segítséget és küldött is. Én Juhásznak nem tettem azt a kijelentést, hogy hadsereget és nemzetőrséget szervezünk és hogy a széthullott katonai alakulatokat kell ismét összeszedni. Ez utóbbiról egy másik alkalommal Juhász szobájában szó volt. Ez alkalommal bizalmasan beszélgettünk és én gyerekkoromtól fogva el­mondtam neki hányatott életemet. Miután a folyóson Juhásztól elváltam, találkoz­tam Dománnal is, akivel csak annyit közöltem, hogy másnap reggel megyünk ki a falvakba, azt nem tudom megmondani, hogy miért, Krecz őrnagy a további eligazí­tást majd meg fogja adni. 50 Mint már mondottam azt, másnap Krecz őrnagy azt mondta, nem kell sehová menni, mert Éliásék mindent elintéznek, ezzel abba is maradt az egész. Tagadom azt, hogy én gépkocsit kértem, illetve követeltem volna azért, hogy a Dunántúlt végigjárjuk azzal és a hadsereg helyzetét felmérjük. Én a kocsi szerzésért semmi­lyen lépéseket nem tettem. Tagadom azt is, hogy egy Gaz gyártmányú gépkocsival Bajára mentem volna. Azt azonban elismerem, hogy amíg én a városházán tartóz-

Next

/
Thumbnails
Contents