Homo Ludens I. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 26/2002 (Győr, 2002)

Katona Csaba: A „nemzet bárója", aki már életében legenda lett

sign" ne változzon. Az időt pedig a „nemzet bárója" sem állíthatta meg, még ha igyekezett is nyomait eltüntetni. „Hazug, léha, de ötletes. Az akkori Magyarország udvari bolondja" E ponthoz érve fel kell tennünk egy fontos kérdést. Ki volt az igazi homo ludens, a játékos ember? A nemzet bárója, vagy az, aki élvezettel figyelte ripacskodásba hajló produkcióira felfűzött mindennapjait, heteit, hónapjait, éveit, egész életét? Számára a mulattatás a munkája volt, kenyérkeresete, létének alapja, de aki őt nézte, annak csak játék, mulatság, tréfa, pihentető epizód, nyári kikapcsolódás: egy pillantás az útszéli fákra, az éjjeli zene hangfoszlánya, hajókirándulás Tihanyba, Bizay egy-egy színházi elméncsége mind-mind a nyár egy-egy tovatűnő játékos pillanata volt. Ok voltak az igazi játékosok, Bizay mindenkori közönsége, hódolója, eltartója, ura és parancsolója, egyszóval a 19. századi Magyarország mulatságra vágyó polgársága. Bizay csakugyan a nemzet bárója volt. Búcsúzzunk tőle Agai Adolf szavaival: „Korát valójában senki sem tudta. Arcza mindig piroslott (a festéktől), kaczki bajsza mindig feketéllett (a viaszpomádétól). És dúsan omlottak alá parókájának setét fürtjei. Sokban hasonlított Falstaff Jankóhoz: épp oly henczegő, ha ellenállásra nem talált, épp oly gyáva, ha az ember keményen a szeme közé nézett. Hazug, léha, de ötletes. Az akkori Magyarország udvari bolondja. Típusa vele együtt veszett ki."

35 PORZÓ: i. m. 343-347. p.