Homo Ludens I. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 26/2002 (Győr, 2002)

Csekő Ernő: Sorhúzás, furfang, csel, csalás- Játék a választásokkal a dualizmus korában

kormánynál, kieszközli, amire szükségtek van. Hát jól van, mondtam magamban a múltkor, hadd legyen (Ordódy) a képviselőnk, majd meglássuk, mi fog történni? Nem történt semmi! Most már megint kormánypártit akarnak választani! Hogy tán majd az eszközöl ki valamit, hogy szerencsésebb. De édes fiaim, azt mondom ám nektek, amit a gereblye egyszer föl nem vesz... föl nem veszi az azt másodszorra sem. Hát okos ember az olyan, aki kétszer megy a kaszálójára gyűjteni? - Már ekkor lázban tört ki a lelkesedés, s az éljen-rivalgásoktól nem lehetett egyetlen szavát sem érteni a Csatár beszédjének. "

N De természetesen nem mindenki, és nem mindenkor járt ilyen sikerrel. A választók kegyeinek elnyerése puszta szóval nem mindig volt könnyű dolog. Volt, hogy ez még Németh Albertnek, függetlenségi párti képviselőnek sem sikerült, akit pedig jó, ügyes szónokként tartottak számon. Jellemző rá, hogy energiájából és képességeiből nemcsak arra futotta, hogy jelöltként egyszerre akár több kerületben is fellépjen, hanem arra is, hogy kevésbé fantáziadús kollégái számára egyfajta ötletgyárként szállítson beszédeikhez frappáns ötleteket. Ezek után nem csodálkozhatunk, hogy egy idő után e jeles férfiú számára orátori kihívást már csak a nemzetiségi kerületek meghódítása jelenthetett. így jutott egyik választáskor arra az elhatározásra, hogy szlovák többségű, azaz tót kerületben indul, ami függetlenségi jelöltként komoly vállalkozó kedvre utal. Németh Albert komolyan vette a jelöltséget. Mielőtt annak rendje és módja szerint kerületében jelölti körútra indult volna, két óra nyelvleckét vett a függetlenségi kör tót szolgájától, következő mondatokat jegyezvén fel magának: „Nye bojtye sza moji mili slovaci/ Chto vam zle prajeji to sa derebáci. ("Ne féljetek kedves tótjaim,/ akik nektek rosszat kívánnak, azok haszontalanok".) Procie sa velkje ludja Bözsi! (Az adók nagyok, atyafiak.) Ilyen mondatokkal felacélozva utazott föl kerületébe. A tótok meg is becsülték a jó emberséges kinézése és a hatalmas szakálla miatt. Összekerítettek négy jó parasztlovat, s úgy hurcolták faluról falura. Mindenütt elmondott egy ilyen jóízű mondást, s addig jó volt a dolga, míg ezeket dobálta feléjük a jegyzőkönyvéből; mindig azt mondták rá "Úgy van, igaz" - hanem amilyen zseni Németh Albert, negyed-ötöd napra úgy megtanult tótul, mint a folyóvíz, s mikor azok elkezdték szívére kötni, hogy mindenekelőtt a földről vegye le az adókat, mert ők itt mindnyájan földet bírnak, akkor megszállta a behatóbb argumentálás vágya. - Hiszen magam is földbirtokos vagyok. Nekem magamnak is van egypár száz holdacskám. A főembere egy ősz hajú paraszt kétkedve rázta meg nagy fejét, s figyelmeztetőleg rántotta meg a kabátját. - No, mi baj? - súgott hátra Németh. 14 Mikszáth Kálmán: Humor a kortesmezőkön. Válogatta és az előszót írta: Szávai Géza, Pont Kiadó, Budapest 1999. 51. p.