Homo Ludens I. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 26/2002 (Győr, 2002)

Csekő Ernő: Sorhúzás, furfang, csel, csalás- Játék a választásokkal a dualizmus korában

politikai diskurzus tárgyán változtatni - mai szóhasználattal újra tematizálni - szinte lehetetlen volt.

2 Ez hosszú időn keresztül könnyen hordható szerepet biztosított sok politikus számára. A szerep mellé pedig adódott játék is. Ez fokozottan volt érvényes a választások idejére. Itt most nemcsak a reformkorból ismert kortesfogásokra, illetve a politikusok, képviselőjelöltek ilyenkor szükségszerű magatartására gondolok, hanem a választás valódi értelmének, lényegének sérülésére. Hiszen ezeknek a választásoknak az értékét nemcsak az érdemi változtatás kiegyezésből fakadó korlátozott lehetősége, hanem sok szempontból e determinált helyzetből adódó nagyfokú korrupció is megkérdőjelezte. Kétségtelen, hogy a hatalmi helyzetben lévő, kormányzó szabadelvű pártnak igen komoly játéktér állt rendelkezésére a választások végeredményének kívánt befolyásolására. Ennek egyik biztosítéka a nyílt szavazás volt, amely a kormánypártnak nemcsak szavazáskor, hanem a pártállás nyilvánossága miatt a választást megelőzően, korteskedéskor is lehetőséget adott az eredmény befolyásolására, amivel élt is. A kivételektől eltekintve általánosságban a kormánypárti jelölteknek kedvező helyi közigazgatás - sokszor magukat a választási elnököket is beleértve -, és a kormányzó szabadelvű párt vetélytársainál jóval jelentősebb anyagi lehetőségei voltak a garancia erre. Az alábbiakban a dualizmus kori választások végeredményét is befolyásoló jelenségeket fogom, lehetőleg könnyebbik végénél megragadva, ha úgy tetszik, játékosabb oldaláról bemutatni. Tanulmányom címében négy olyan főnév szerepel egymás utáni felsorolásban, melyek mindegyikét használjuk játékkal, játékossággal kapcsolatos szövegösszetételben: sorshúzás, furfang, csel, csalás. Ezek közül az első, a sorshúzás a dualizmus korában közvetlenül is intézményesült a választási gyakorlatban. Sorshúzás A törvényhatósági bizottsági választásoknál a törvény úgy rendelkezett, hogy szavazategyenlőség esetén a választási elnök által eszközölt sorshúzás döntött.

3 E szabályozást a jogalkotók a képviselőválasztásoknál nem érvényesítették, nyilván a képviselői hely annál nagyobb fontossága miatt, mintsem, hogy a vak szerencsére bízták volna betöltését. Ellenben a törvényhatósági bizottsági helyek kapcsán a sorshúzás gyakorlati alkalmazását az e választásoknál oly gyakran megtörtént szavazategyenlőség is indokolta. Az amúgy is relatíve kevés választópolgár - a képviselőválasztási kerületek több ezer fős választókerületeihez képest a törvényhatósági választások során kerületenként csak 200-600 fő közt mozgott a választók létszáma - sokszor igen alacsony részvétele mellett ugyanis gyakran csak pár tucat vokson 2 Csak gondoljunk arra, hogy a 80-as években, illetve századvégén megjelenő politikai irányzatok például Istóczy antiszemita pártja, vagy a Néppártban testet öltő politikai katolicizmus - se tudták kiiktatatni, de még megtörni sem a hazai politikai élet közjogi megalapozottságát. Sőt az antiszemita párt gyors felbomlását a közjogi irányultságának tisztázatlansága okozta. A szociáldemokrácia és a keresztényszocializmus a tárgyalt korszakban még nem számított, képviselőházi jelenlétének hiánya okán sem, a politikai élet bevett szereplőjének. 3 Erről az 1870/XLII. tc. 33. §-a és az 1886/XXI. tc. 87. §-a rendelkezett így.