Homo Ludens I. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 26/2002 (Győr, 2002)
Récsei Balázs: A mindenkor nevető „Vadásziusz
gyanúperrel, hogy a 6. § - „Sokat ittam" - indoka is közrejátszott abban, hogy a potenciális zsákmány mégsem „ólommérgezésben" múlt ki. Valószínűleg nem politikai áthallásokat takarnak a „Jobbról jött a vad" (218. §) és a „Balróljött a vad" (219. §) megállapításai. Az etológiának számomra eddig egy ismeretlen esetleírása az a - talán „nyúl-azílum"-nak nevezhető - megoldás, mely kudarcot hoz a vadász számára. Nem tudom, hogy ki lepődik meg jobban, a nyúl, a vadász esetleg a hallgató, akinek így számolnak be a nyúlpaprikás elmaradásáról: „A lábam közé futott a nyúl" (236. §). A vadbőség is zavaró tényező, amennyiben a fegyvert fogó nem képes gyorsan dönteni. Ilyen után hangozhat el az „Egyszerre sok vad jött rám, nem tudtam melyikre lójjek" (240. §) esetleírása. VII. A vadászkutya „ Ott a kutya, aki kezdettől fogva és saját hajlamából eredően lelkes vadász volt. Az ember épp emiatt vonja bele saját vadászatába a kutya vadászatát, s ily módon a vadászmesterséget a legösszetettebb, legtökéletesebb formájára fejleszti. Hasonló ez ahhoz, mint amikor a zenében felfedezték a polifóniát. " I3 A vadászkutya, mint amire rá lehet fogni a vadászat sikertelenségét az utolsó, VII. fejezetbe került. Az ebben a részben felsorolt kifogások közt különösebben szellemes nem fordul elő, talán csak az a módjával alkalmazható, hogy „A vizsla megette a meglőtt vadat" (261. §), és az inkább a vadászra nem hízelgő: „Kopónak néztem a nyulat, későn vettem észre hogy nyúl" (268. §) mentegetőzés. Az sem a kutya hibája, mégis ebbe a fejezetbe került, ha a róka annak köszönheti életét, hogy a vadász egyszerűen kopónak nézte (269. §). Ez igazán akkor kellemetlen, ha mondjuk pórázon haza is vezette, és ráadásul veszett is volt a ravaszdi. A „kódex" összeállításának idején még messze nem léteztek az agyonreklámozott kutyaeledelek. Nem tudni mivel etethette kutyáját az a vadász, aki a „Nagyon szeles volt a vizsla " (255. §) fordulattal állt elő. III. Szemle a (mégis) elesettek felett „Az ember a természet szövevénye. Megszabadult tőle, és elkezdett történelmet létrehozni, ez képzeletbeli, valószínűtlen s talán a lehetetlen megvalósítására irányuló törekvés. A történelmet mindig a természet ellenében hozzák létre. S a történelem e roppant kényelmetlenségét, mindennemű nyugtalanságát az emberi lény csak úgy tudja kipihenni, hogy a vadászat sportjában időlegesen, mesterséges úton 'visszatér' a természetbe. " 14 Ha a vadász mégis sikerrel jár, akkor lehet az bármilyen csenevész zsákmány, az elejtője szemében általában felmagasztosul, pedig ebben a műfajban a „méreten aluliakat" nem kell visszadobni, hanem a legtöbb fajból eleve nem illik, nem szabad elejteni a még koruknál fogva kis termetű példányokat. Ha néhány hetes, öklömnyi tapsifüles kerül puskavégre, akkor a "gyönyörű kis nyulat lőttem, pompás 13 Elmélkedés 69. p. 14 Elmélkedés 122-123. p.
