Homo Ludens I. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 26/2002 (Győr, 2002)

H. Orlóczi Edit: Utazócirkuszok Magyarországon a

kalabriászparti, borozgatás az oroszlánketrecben); a helybeli szereplőknek gyakran név szerint történő feltüntetése a plakátokon; és egyáltalán a hirdetéseknek (alább részletezett) személyhez szóló hangvétele - mind erről a tendenciáról tanúskodnak. A műsor vizsgálatában természetesen nem szabad csupán az artistaprodukciók szakmai teljesítményeire hagyatkozni. A módszertani segítséget Bouissacnak

157 szemiotikai elemzése adhatja. Szerinte a cirkuszi szám hatásközvetítő mechanizmusai a következők: 1.) nyelvi üzenetek, 2.) az előadó viselkedésmódja, 3.) a kosztüm, 4.) kellékek, 5.) a trükksor, vagyis a produkció szakmai része, 6.) zene, 7.) világítás. Miután fentebb már részletesen beszéltem a szakmai produkciókról, a fennmaradó 6 összetevőt abban a sorrendben sorolom fel, hogy egyikről-másikról mennyi információt sikerült a különböző forrásokból összeszednem. Az előadó viselkedésmódjáról például egyetlen kiindulási pont adódik, az előforduló fényképek. A tornászcsoportok esetében a póz merev, a férfiak karjukat a testük előtt keresztbefonják, rendszerint szimmetrikus vagy orgonasípszerű elrendezésben állnak. Az artistanőkről készített szóló képek kecses pózokat mutatnak. A világításról ugyanilyen keveset tudhatni meg. Úgy képzelem, hogy nagyjából egyenletes fény mellett ment le az egész előadás, még a villanyvilágítás sem jelentett az átlagos cirkuszműsorban külön meghatározó elemet (mint például a reflektor, színes vagy szaggatott fény). A kosztümöt illetően a fényképek természetesen nem mutatnak színt, megállapítható viszont, hogy gyakran valamilyen fényes anyagot használtak. A női artistatrikón kevés flitter, viszont sok húzás, masni és szalag található, trikóharisnyát hordtak. Lovarnőket gyakran elegáns utcai öltözetben fényképeztek le, de láttam olyan ábrázolást, mely szerint 3-as női kolonit (tehát egymás vállában álltak) csináltak bokát eltakaró hosszú ruhában. A férfiakon gyakori a meztelen felsőtest, illetve birkózótrikó. A különféle nemzeti táncokat természetesen a megfelelő stilizált viseletben adták elő, az olyan jelenetek, mint a „tengerész a viharban", a „kertésznő lóháton" szintén jelmezjellegű kosztümöt sejtetnek. Érdekesnek tartom a hajlékony számoknál (kaucsuk és klizsnignél egyaránt) előforduló fényes pikkelyes krokodil illetve kígyójelmezt. A kellékek: bár előfordult már a századforduló tájékán is nikkelezett állvány, létra, trapéz stb., a legtöbb fénykép a köznapi használati tárgyak alkalmazásáról tanúskodik. A kiskutyák például egyenként egy-egy széken helyezkedtek el, a szalonzsonglőr buzogány helyett (nyilván fából készített) üvegekkel dolgozott, de gyakoriak voltak színpadi környezetbe helyezett számok: étterem, konyha stb. díszletekkel. A századelő attrakciószámának a looping pályájának egy pontos leírását már említettem. A zenét elsősorban rézfúvós hangszerek szolgáltatták. A zenekarok nem csak a műsor zenei kíséretét adták, hanem parádét, illetve „Ruf'-ot is csináltak, vagyis az előadás megkezdése előtt kiálltak a cirkusz elé zenélni, hogy a közönséget becsaloPaul Bouissac: Circus and Culture A Semiotic Approach Indiana University Press Bloomington London 1976.