Homo Ludens I. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 26/2002 (Győr, 2002)
H. Orlóczi Edit: Utazócirkuszok Magyarországon a
gassák. Wulff műsorlapja szerint például Ehrhorn karmester vezetésével a zenekar 7- 1/2 8-ig, vagyis az előadás megkezdéséig hangversenyt adott. 158 A műsorlapok tanúsága szerint az első három szám igen gyakran volt nyitány, keringő, ouverture, illetve a műsor kezdése nyitány vagy hangverseny lehetett. 159 Eberstaller szerint a XX. század elején a legkedveltebb cirkuszi zenék közé tartoztak: Auber, Offenbach és Suppé nyitányai, Meyerbeer Koronázási indulója, a Tannhauserből a „Vendégek Wartburgba vonulása", a Straussok keringői és polkái, katonai indulók, valamint a házi zenekar karmesterének darabja. A dolgozat végére hagytam azt az összetevőt, a nyelvi üzenetet, melynek persze csak írásos változata maradt fenn. Az alábbiakban a plakátok aprólékos ismertetésével, a tipikusnak vélt részletek hosszas idézeteivel próbálom meg érzékeltetni elsősorban a hangulatát a századforduló cirkuszának. A plakátok elolvasásra, nem csupán rápillantásra készültek. Bennük az igazgató személyes kapcsolat felvétele céljából fordult a közönséghez: „M.t. műpártoló közönség! Abban a reményben kezdem meg előadásaimat, hogy Nagybánya város közönségének minél kellemesebb estélyeket szerezhessek és jótállok, hogy itt ily előkelő magyar lovarda társulat még nem volt. A nagyérdemű közönség hazafias pártfogását kérve, maradok tisztelettel Schmiedt M., igazgató és tulajdonos " l60 A plakát legfeltűnőbb helyén az előadások helyét és idejét tűntették fel. Általában közölték a társulati tagok és a lovak számát, az egyéb állatokat felsorolták. Rendszerint ezután következett, hogy a cirkusz hány személyre, milyen kényelmesen, elegánsan, fűtéssel, vízhatlan ponyvával, fényes világítással rendeztetett be (Washington világítás, vasredőnyű szilárd építkezés). Megemlítették a zenekart, esetleg a karmestert név szerint is. Megjelölték a műsor jellegét (High Life, Parforce, Sport vagy egyszerűen csak ünnepi díszelőadás, esetleg jutalomjáték) és összetevőit: mülovaglás, lóidomítás, groteszk-, parforce-, voltige-lovaglás, magas iskola, gimnasztika, equilibrisztika, zsonglőr, atlétika, balett, táncok stb. A műsor legkiemelkedőbb számainak felsorolásában rendszerint az egész műsor szerepelt. A helyárak lehettek 10-50 fill., 40 fill. - 2 K. közöttiek. Gyermekek 10 éves korig, valamint katonák őrmestertől lefelé félhelyárat fizettek. Az előadások általában 1/2 8- kor, a vasár- és ünnepnapokon tartott délutáni előadások pedig 1/2 4-kor kezdődtek. Gyakran jelezték a következő napok attrakcióit, illetve „záradékul" bemutatásra kerülő produkcióit, hiszen a műsor naponta változott. A közönség az időjárás viszontagságaitól teljesen védve volt (aréna, meg általában nagy eső esetén másnap tartották az előadást). A plakátok a legkülönfélébb információkat közölhették: a cirkuszigazgató lovaglási oktatást, illetve lóidomítást vállal, lemészárolni való lovak vétetnek, illetve majmok eladók; délelőtt a próbákat 50, az istállókat 20 fillér ellenében lehet megtekinteni. 161 „Minden előadást a városban kivonuló díszlovas menet fogja a n.é. közönség becses tudomására hozni." 162 Cirkusz-varieték esetében érezték gyakran szük158 Központi Szabó Ervin Könyvtár B 791/1 Circus Wulff 159 PIT. 1915 Circus Schmidt, 1913 Circus Renlow 160 SztT. Nagybánya 161 SztT. Miskolc, Újvidék, Szilágysomlyó 162 SztT. Óbecse